Hirdetés

Tényleg bekerül a Diablo IV a Game Passba?

|

Tisztázta a Blizzard a nemrég megjelent ARPG és a Microsoft előfizetéses szolgáltatása körül kialakult helyzetet.

Hirdetés

Mintha kavicsokkal dobáltak volna egy darázsfészket, akkora felzúdulást eredményezett egy a Redditről kiindult hír, mely alapján arra lehetett következtetni, hogy a Diablo IV úton van a Game Pass katalógusába. Az történt ugyanis, hogy a Brazíliában fizetésre használt PICPAY alkalmazás úgy úgy tüntette fel a Blizzard roppant sikeres ARPG-jét, hogy az elérhető a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában.

Mivel tudvalevő, hogy a redmondiak épp felvásárolni készülnek az Activision Blizzardot, sok játékos kész tényként könyvelte el a dolgot. Mivel a hír villámgyorsan terjedt, Mike Ybarra, a Blizzard elnöke is megszólalt.

Hirdetés

Ybarra egy rövid, ám annál velősebb tweetben tisztázta a helyzetet, megfogalmazása szerint nem kerül sor arra, amiről a túlontúl lelkes játékosok fantáziáltak, magyarán a Diablo IV nem kerül be a Game Passba.

Ugyanakkor történt valami, ami mégis reményt adhat azoknak, akik nem vásárolnák meg, inkább csak bérelnék a játékot: tegnap előbb az amerikai versenyhivatal veszítette el az akvizíció megakadályozására indított pert a Microsoft ellen, utána pedig az üzletet blokkoló britek mutattak korábban nem látott hajlandóságot a megegyezésre. Vagyis minden korábbinál valószínűbb, hogy a redmondiak be tudják kebelezni az Activision Blizzardot, onnantól pedig csupán Phil Spenceréken múlik, hogy mely címek kerülnek be a katalógusba, és mikor.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)