Idén év elején megjelent több hiteles jelentés nyomán egyre nagyobb aggodalom alakult ki a játékosok körében, miszerint a Sony és a Microsoft következő generációs konzoljainak megjelenése késhet a korábban várt, 2027 végi időponthoz képest. Januárban David Gibson, az MST International elemzője arról számolt be, hogy különösen a PlayStation 6 csúszhat, elsősorban a memória- és adattárolási alkatrészek globális hiánya miatt. Februárban a Bloomberg is megerősítette, hogy a Sony akár 2028-ra vagy 2029-re is elhalaszthatja az új konzol bevezetését.
Bár a Project Helix kapcsán nem jelentek meg hasonló konkrét szivárgások, a rajongók körében mégis nőtt a bizonytalanság. Ennek oka, hogy a Game Developers Conference során hivatalosan is megerősítették, az úgynevezett Alpha fejlesztői készleteket csak 2027-ben kezdik kiosztani. Ez sokak szerint arra utalhat, hogy a konzol piaci rajtja akár 2028-ra tolódhat.
Ezzel szemben Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive vezérigazgatója jóval optimistábban látja a helyzetet. Egy friss interjúban kijelentette, hogy a komponensek árazása és elérhetősége nem fogja befolyásolni az új konzolok piacra kerülését. Bár röviden fogalmazott, véleménye súlyt adhat a kérdésnek, hiszen a Take-Two - amely olyan címek mögött áll, mint a készülő Grand Theft Auto VI - iparági rálátása révén pontosabb képet kaphatunk a nagy gyártók terveiről.
Amennyiben meg is érkeznek az új konzolok akár jövőre, a legfontosabb kérdés az lesz, hogy milyen kompromisszumokra lesz szükség annak érdekében, hogy elérhető áron olyan teljesítmény tudjanak nyújtani az új generációs eszközök, amik értelmet adnak a váltásnak. A PlayStation 6 kapcsán már idén felmerült, hogy az eredeti tervekhez képest kissé soványabb hardverrel érkezhet, aminek következtében sokan kétszer meggondolhatják, hogy beruháznak-e egy várhatóan jóval drágább új generációs konzolba.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
