Hirdetés

Szembeszállnak a kiadóval a beperelt GTA modderek

|

Nem fogadják el feltett kézzel a sorsukat azok a modderek, akiket a felújított GTA trilógia miatt rángatott bíróság elé a Take-Two Interactive.

Hirdetés

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Take-Two Interactive rengeteg Grand Theft Auto mod eltávolítását követelte az internetről, a jogászhadsereg tisztogatása pedig természetesen a Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition megjelenését készítette elő és támogatta később is. A célkeresztbe került modok között volt a re3 és a reVC is, amik a GTA III és a Vice City forráskódjának nyílt újraalkotásai.

A modok készítői először a modoknak tárhelyet szolgáltató Github platformon szálltak szembe a Take-Two jogi akciójával, ami az eltávolításukat kérte (ennek kapcsán ismét elérhető is lett a programozók munkája), majd az emiatt szeptemberben indított perben is szembeszálltak a kiadóval.

Hirdetés

A két mod amellett, hogy számos programhibát kijavított az eredeti játékokban, lehetővé tette a két klasszikus GTA futtatását olyan platformokon is, amelyekre eredetileg nem jelentek meg - a kevés vizet zavaró PS Vita mellett például Nintendo Switchen is, amire viszont kiadta a Rockstar saját remastereit. Így érthető, hogy miért szúrja a kiadó szemét a két mod, ezzel együtt az őket létrehozó programozók ügyvédeket fogadtak, és meg is fogalmazták védelmük alapjait, ami szerint a Take-Two álláspontja téves.

A bíróságnak benyújtott érvelésük első része szerint az USA szerzői jogi törvényében meghatározott kivételeknek (ezeket nevezik angolul fair use-nak) megfelel a re3 és a reVC, ugyanis ha valóban fel is használtak szerzői jogilag védett tartalmakat, annak a célja nem profitszerzés volt, hanem csupán a GTA III és a Vice City hibáinak kijavítása, illetve az, hogy minél több rendszeren futtatni lehessen őket. Rámutattak továbbá, hogy a Rockstar évek óta nem adott ki hibajavításokat a két játékhoz, illetve, hogy a a jogtisztán megvásárolt játékok nélkül a két mod használhatatlan volt, ezért kizártnak tartják, hogy a Take-Two piaci helyzetét rontotta volna az alkotásuk, sőt véleményük szerint inkább javított rajta. Igaz, ez ma már nem számít, mivel a kiadó leállította az eredeti játékok forgalmazását.

Emlékeztettek továbbá, hogy a Rockstar korábban maga is támogatta egy-egy mod elkészítését a saját kódja egy részének megosztásával (a Multi Theft Auto alkotói kaptak például segítséget), ezért a vádlottak feltételezték, hogy az ő munkájukat sem kifogásolnák. Végül az érvelésük harmadik összetevője azon alapszik, hogy a benyújtott keresetben az amerikai szerzői jogot annak hatályán túl szeretné a más országban tartózkodó modderekre alkalmazni a Take-Two. Idővel kiderül, hogy a bíróság mit gondol a konfliktusról.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)