Hirdetés

Súlyos vádakra kell felelnie az Activision Blizzard vezetőjének

|

Egy friss jelentés szerint Bobby Kotick félrevezette az igazgatótanácsot, egy alkalmazott megerőszakolásának ügyét pedig személyesen söpörte szőnyeg alá.

Hirdetés

Az Activision Blizzard CEO-ja, Bobby Kotick már a vállalatnál kirobbant zaklatási botrány előtt is vitatott figura volt, a részvényesek egy csoportja ugyanis hevesen támadta a hatalmas fizetése miatt, ám végül ő nevethetett a huzavonát lezáró szavazás után.

A nyár óta tartó skandallumban (melynek lényegét videóban is összefoglaltuk) azonban eddig sikerült viszonylag sértetlennek maradnia, sőt, még a "jó zsarut" is eljátszhatta, miután  bocsánatot kért a vállalat alelnöke által szétküldött érzéketlen memó miatt, októberben pedig a fizetése csökkentésébe és néhány komoly változásba is beleegyezett. Most viszont komoly bajba kerülhet, miután személyesen őt támadja a The Wall Street Journal nemrég megjelent tényfeltáró cikke.

Hirdetés

A WSJ belsős forrásokra alapozó anyaga több komoly vádat is megfogalmaz a vezető ellen, az átláthatóság kedvéért a lényeg pontokba szedve:

  • Kotick pontosan tudta, mi megy a vállalatnál, de igyekezett minimalizálni az ügyek következményét, vagy teljesen eltitkolni őket az igazgatótanács elől, akiket kötelessége lett volna megfelelően tájékoztatni.
  • A Sledgehammer Games egy magas beosztású emberét egy alkalmazott azzal vádolta, hogy 2016-ban és 2017-ben is megerőszakolta. A CEO állítólag személyesen lépett közbe, hogy az illető ne üsse meg a bokáját, később még egy peren kívüli megegyezést is lemenedzselve az áldozattal, az ügyről viszont nem számolt be az igazgatótanácsnak.
  • A Treyarch társvezetője, Dan Bunting 2017-ben zaklatási ügybe keveredett, a 2019-ben lefolytatott belsős vizsgálat pedig arra jutott, hogy ki kell rúgni a történtekért. Kotick állítólag itt is beavatkozott, hogy a vezető a helyén maradhasson.
  • Frances Townsend alelnök sokat kritizált memóját valójában ő fogalmazta. Az alelnököt később meghurcolták az abban foglaltakért, így törölte Twitter-fiókját és lemondott a vállalat női alkalmazottait képviselő hálózat vezetéséről is. Ahogy a bevezetőben írtuk, Kotick pár nappal később jófiúként tűnt fel, amikor bocsánatot kért a Townsend nevében szétküldött e-mailért.

A The Wall Street Journal cikkére az Activision Blizzard és az igazgatótanács is reagált. A vállalat álláspontja szerint Koticknak nem volt és nem is lehetett tudomása minden problémás esetről, de amiről volt, azok kapcsán megfelelően járt el. A cég közleménye úgy fogalmaz, hogy a WSJ "figyelmen kívül hagyja" azokat a változtatásokat, melyekkel "az iparág legbarátságosabb és leginkluzívabb" munkahelyét igyekeznek létrehozni.

"Az állandó vágy, hogy jobbak legyünk, mindig is megkülönböztette ezt a vállalatot a többitől. Éppen ezért, Mr. Kotick vezetésével jelentős fejlesztéseket eszközöltünk, beleértve a zéró tolerancia politikáját a helytelen munkahelyi viselkedéssel szemben."

- reagált az Activision Blizzard a Polygon megkeresésére. Ami pedig az Igazgatótanácsot illeti, a vezetőség egyelőre szorosan összezárt a megvádolt CEO mögött.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A testület WSJ-hez eljuttatott közleménye kijelenti, hogy elkötelezettek a Kotick vezetése alatt elindított változások mellett, s hogy nem rendült meg a bizalmuk a vezérigazgatóban:

"Az Igazgatótanács továbbra is biztos abban, hogy Bobby Kotick megfelelően foglalkozott a tudomására jutott munkahelyi problémákkal."

A nyilatkozatokat összefoglalva elsőre úgy tűnhet, hogy Kotick ezúttal is megússza a komoly felelősségre vonást, jobban megvizsgálva viszont valamivel árnyaltabb a kép. Az Activision Blizzard ugyanis jelenleg nem csak Kalifornia állammal pereskedik, hanem már a tőzsdefelügyelet is nyomoz a részvényesek félretájékoztatása miatt, illetve ugyanezen okból egy csoportos pert is indítottak a befektetők.

A gyenge részvényárfolyammal küzdő vállalatnak ezért most jól felfogott érdeke, hogy kifele egységet és magabiztosságot mutasson, ám ez még nem garantálja, hogy az igazgatótanács később sem "rendezi a számlát" Kotickkal, ha maguk is úgy találják, hogy helytállók a The Wall Street Journal értesülései.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)