Hirdetés

Sudden Strike 5 teszt - nem aka rommel mondani, mennyire béna vagyok

|

A hazai Kite Games főzte ki a nagy múltú Sudden Strike széria legújabb részét.

Hirdetés

Az RTS műfaj kedvelőinek minden bizonnyal nem kell bemutatni a Sudden Strike című szériát, mely (a játékvilágban oly sok más franchise-hoz hasonlóan) a II. világháború csatamezőinek döntéshozói pozíciójába rak bennünket. Egy meglehetősen nagy múltú sorozatról van szó, az első rész még 2000-ben jelent meg az orosz Fireglow stúdió fejlesztésében, akik a második és a harmadik játékon is munkálkodtak.

Ami viszont számunkra különösen érdekes az az, hogy a 2017-es negyedik részt, valamint a frissen megjelent ötödik játékot már nem ők, hanem a magyar Kite Games gyártotta. A csapat neve onnan is lehet ismerős mind a magyar, mind a stratégiai játékok kedvelői számára, hogy pár éve ők szállították le az ikonikus S.W.I.N.E. HD felújított változatát is, amivel sokak szívébe beköltöztek.

Hirdetés

Legyünk őszinték, a második világháborús stratégiai játék nem feltétlenül az a műfaj, amiben túl sok újdonságot fel lehet még mutatni, de az ilyesmire vágyó közönség nem is feltétlenül erre, hanem egész egyszerűen új kihívásokra vágyik. Ezt pedig a Sudden Strike 5 képes szállítani, impozáns tartalmi kínálatával ugyanis jó eséllyel akár 100 órát is el lehet bíbelődni. Nekem legalábbis biztosan addig tartana, mire az összes küldetést teljesítem, de tegyük hozzá, hogy én inkább az építős stratégiai játékokban mozgok otthonosan, amint csapatokat kell mozgatni, gyorsan elvérzem, szóval én minden bizonnyal lassabban haladok az átlagnál.

Mindenesetre három különböző kampány áll rendelkezésünkre, melyek mentén a háború három fő aktorának hadvezérei fölött vehetjük át az irányítást: a tengelyhatalmak, a szövetségesek, valamint a Szovjetunió csapatait irányíthatjuk. A kampányok között természetesen átfedés is van, bizonyos csatákat, például a budapesti csatát éppen több szemszögből is végigjátszhatjuk. Ráadásul egyes eseményeket kifejezetten részletesen dolgoz fel a játék, vannak olyan összecsapások, melyekhez több különböző küldetés is társul. A küldetések megkezdése előtt azt is kiválaszthatjuk, hogy a háborúban résztvevő adott fél mely tábornokának szeretnénk a bőrébe bújni, ami különböző bónuszokat és passzív képességeket biztosít egységeinknek. Egy szó mint száz, van anyag a kampányban bőven.

És ha ennek a módnak a végére is érnénk, akkor sem lövik a pizsit, ugyanis, ahogy a legtöbb RTS-ben, teljesen custom csatákat is vívhatunk, valamint - noha ez nem igazán az én kenyerem a hasonló játékokban - multiplayerben is próbára tehetjük stratégiai zsenialitásunkat. Én ezzel inkább meg sem próbálkoztam, mert azt a maradék önbecsülésemet is elvesztettem volna, ami megmaradt azután, hogy már az első pályán nagyon csúnyán kiszoptam normál fokozaton, és csak könnyűn sikerült azt teljesíteni. A visszajelzések alapján viszont ezen a téren van még mit csiszolni, ugyanis jelenleg még csak két térkép elérhető a többjátékos módban. A legtöbb negatív értékelés a Steamen ennek köszönhető, emiatt is áll jelenleg Vegyes értékelésen a játék.

Maga a játékmenet egyébként nagyjából abból áll, amire számítanánk egy ilyen címtől. Különböző típusú gyalogsági egységek és járművek állnak rendelkezésünkre, melyeknek megvannak a maguk erősségei és gyengeségei, és aszerint kell őket bevetnünk, hogy mivel állunk szemben. Természetesen ezt nem mindig tudjuk előre, így körültekintéssel kell eljárni és felderíteni az ellenséges egységeket, mielőtt offenzívát indítunk. Csapataink mozgatásában is számos mód áll rendelkezésünkre, a kifejezetten támadó célzatú járművek mellett bevethetünk csapatszállítókat is, valamint pontonhidakat is építhetünk mérnöki járgányok használatával, amennyiben egy folyó jelentene akadályt. A legtöbb esetben egyébként területek elfoglalásával (vagy épp védelmével kell megbirkóznunk), amit egyszerűen úgy abszolválhatunk, hogy elteszünk láb alól minden ellenséges egységet a pirossal bekeretezett területen. Ebben segítségünkre lehetnek a különböző típusú, lehívható légi csapások is, de ezek bevetésénél természetesen a saját egységeinkre is oda kell figyelni.

A leglényegesebb előrelépés az előző játékhoz képest viszont egyértelműen a látványvilág terén tetten érhető. A Sudden Strike 5-re nagyon jó ránézni, ami elsősorban nem annak köszönhető, hogy a legrészletesebb modellekkel operál, épp ellenkezőleg. Sikerült megtalálni azt az arany középutat, ami látványos megoldásokat tesz lehetővé, ugyanakkor nincs szükség semminek a túlrészletezésére. Ennek az az elsődleges oka, hogy limitált mértékű a kamera zoomolásának lehetősége, de ezzel semmi baj nincs, sőt. Egy ilyen típusú stratégiai játékot nem úgy játszik az ember, hogy a katonák orrszőreit számolgatja. A cél nem az volt, hogy erre lehetőséget adjanak, ami indokolatlan részletgazdagságot és ezzel egyenes arányosan romló teljesítményt hozzon, hanem az, hogy ésszerű távolságból minden épp olyan jól nézzen ki, ahogy kell neki. Ez pedig amellett, hogy tök szép vizualitást eredményez, rendkívül sima futást is biztosít.

Itt-ott azért akadnak még hibák a gépezetben. Az egységeink például néhány esetben a lehető legésszerűtlenebb közlekedési útvonalat választják (attól, hogy a tank ki tudja dönteni a fát, még nem biztos, hogy légvonalban az erdőn keresztül kellene közlekednie, de én ugye nem értek hozzá), és a különböző típusú egységek megkülönböztetése sem a legegyszerűbb, főleg az elején. Ezek viszont alapvetően orvosolható hibák, amikről, ha figyelik a Steam visszajelzéseket, akkor a Kite is minden bizonnyal tud, és kezükbe is veszik a kombinátfogót, ha csak el nem lopták az oroszok a tankot, amiben benne volt.

Próbáltátok már a Sudden Strike 5-öt? Ha igen, mik a benyomásaitok róla? Sikerült jelentős mértékben előrelépni az előző részhez képest? Írjátok meg a véleményeteket odalent!

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Sudden Strike 5
Noha azért lehet még csiszolgatni, a stratégiai műfaj megszállottjainak és/vagy a II. világháborút feldolgozó címek kedvelőinek rengeteg órányi szórakozást tartogat.
Ami tetszett
  • bőséges tartalom
  • szép látványvilág
  • remek optimalizáció
Ami nem tetszett
  • kevés multiplayer map
  • az egységeink néha nagyon furán viselkednek
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)