Amikor arra gondolunk, hogy egy játék borzalmas rajttal indult, ám a végén mégis sikerült valami igazán maradandót alkotni belőle, a legtöbbeknek a Cyberpunk 2077 vagy a No Man's Sky jut eszébe. Hasonló utat járt be ugyanakkor a 2017-es Star Wars Battlefront 2 is, noha erről minden bizonnyal sokkal kevesebben hallottak, mint a nem túl fényes indulásról. Ikonikus hősöket paywall mögé zártak, játékkal pedig csak nagyon sok grindolás árán lehetett őket feloldani, a fejlődési rendszer pedig lootboxokra épült, melyeket ugyan szintén meg lehetett vásárolni a játék során szerzett pénzből is, jelentős előnyben voltak azok, akik anyagilag is áldoztak a játékra.
A közfelháborodásra reagálva a DICE viszont teljesen átszabta a játékot. A hősök mindenki számára elérhetővé váltak, a fejlődés pedig immár nem ládanyitogatáson keresztül, hanem a játékbeli teljesítménytől függő tapasztalati pontokkal történt. És noha mikrotranzakciók maradtak a játékban, ez csak kozmetikai elemek vásárlását tette lehetővé, melyek mindegyike megszerezhető volt kizárólag játékkal is, egyes skineket pedig csak és kizárólag az utóbbi révén lehetett begyűjteni. Ezen túl bő két éven keresztül ingyenes tartalmi frissítésekkel látták el a játékosokat, melyek új mapokat, játékmódokat és hősöket hoztak a "frontra". Ám annak ellenére, hogy a fejlesztőknek még rengeteg ötlete volt, mi több, újabb tartalmakon is dolgoztak, 2020-ban az EA kihúzta a dugót.
A Battlefront az utolsó, a scarifi csatát a középpontba helyező frissítéssel érte el azt a színvonalat, amit körülbelül megjelenéskor vártak volna a fanok, a legérdekesebb kiegészítők pedig éppen ezután érkezhettek volna. És noha ez a játék egyelőre nem jutott az Anthem sorsára, és teljesen nem is fog, hiszen offline játékmódokkal is rendelkezik, mégis erős a hiányérzet. A játék feltámadt, ám amikor lehetőséget kapott volna, hogy igazán ragyogjon, elvették tőle ennek lehetőségét. Mindezt ráadásul jórészt azért, hogy a fejlesztők legnagyobb részét átirányítsák a Battlefield 2042-re, ami a valaha megjelent FPS-ek egyike.
És itt jön a képbe a Kyber. Az évek során ugyanis a rajongók nagyon sok modot készítettek, saját modellekkel, textúrákkal, adott esetben saját animációkkal, melyek elhozzák a játékba azokat a tartalmakat, melyeket a DICE sosem készíthetett el. Ezek azonban, mivel képességeket és fegyvereket is adnak a mixbe, értelemszerűen multiplayerben nem használhatók, legalábbis a hivatalos, EA-szervereken. A Kyber csapata viszont létrehozott egy rendszert, melyen keresztül saját szervereket hostolhatunk, olyan modokkal, amilyenekkel csak szeretnénk. Ez első körben böngészőből működött, a modokkal együtt történő játék pedig meglehetősen kényelmetlen volt, hiszen a szerverböngészőben nem szerepelt az, hogy mely modokra van szükség a csatlakozáshoz, és a modok telepítése önmagában sem volt túl intuitív, egy külön manager appra volt hozzá szükség.
A brigád viszont itt nem állt meg. Pár éve elkezdődött a Kyber V2 fejlesztése, mely továbbra sem tökéletes, még mindig hegesztgetni kell, de immár a nagy nyilvánosság számára is elérhető a bétaverzió. A korábbi változattal ellentétben ez most már egy külön kliens, melyhez egy a Battlefront 2-t birtokló EA fiókra, valamint egy NexusMods fiókra van szükség. A launcherben mindkét felületre bejelentkezhetünk, ezután pedig megjelenik a szerverböngésző. A custom, játékosok által futtatott szervereken felül dedikált, a Kyber csapat által hostolt szerverek is működnek, melyek a Battlefront+ nevű modgyűjteményt futtatják (a legtöbbeknek valószínűleg ez önmagában is elég lesz, hiszen több mint 40 új egységet ad hozzá a játékhoz). Minden szervernél fel van tüntetve, hogy mely modok kellenek a csatlakozáshoz, melyeket a kliensen belül, egy kattintással letölthetünk és telepíthetünk, majd mehet is a móka. Ha saját szervert szeretnénk indítani, erre is van lehetőség, ráadásul szintén a launcheren belül böngészhetünk a NexusMods kínálatából, ahonnan szintén egy külön app közbeiktatása nélkül, egyetlen kattintással telepíthetjük a modokat.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez a rajongói fejlesztés elhozza a Battlefront 2 új korszakát, melyet immár a játékosok írnak. Olyan tartalmak kerülhetnek a játékba, amilyet csak a játékosok elkészítenek, és azok bármilyen permutációban felbukkanhatnak attól függően, hogy ki mit preferál. Mindez ráadásul még soha nem volt ilyen egyszerű.
A játék tavaly májusi fellángolása is jól mutatja, hogy van igény egy Star Wars multiplayer shooterre. Nagyon sokan kampányolnak a harmadik Battlefront elkészüléséért, az EA viszont látszólag nem tervez ilyesmivel. A rajongók fantasztikus munkája viszont elhozza azt, ami a lehető legközelebb áll ehhez, mindezt pedig egy rendkívül széles réteg számára hozzáférhető formában. Ha még nem tettétek, mindenképp próbáljátok ki!
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

