Hirdetés

Schóbert Norbert baltával verte darabokra a gyerekei Xbox konzoljait

|

A neveléshez nem alapkellék a balta, de a Schóbert-családnál ez is előkerült.

Hirdetés

Schóbert Norbert megint megtalálta a módját, hogy ne az Update-muffinokról, hanem sajátos pedagógiai módszereiről beszéljen az ország. Egy friss podcastbeszélgetésben olyan történetet mesélt el, amely inkább idézi egy rossz családi reality forgatókönyvét, mint a felelős szülői viselkedést - szúrta ki a 24.hu. A fitneszguru szerint évekkel ezelőtt két fia egész nap videójátékozott, nem sportolt, nem tanult rendesen, ő pedig egy ponton úgy döntött, radikális megoldáshoz nyúl. És a radikális itt most hangsúlyosan értendő.

Elmondása alapján egy vasárnap délután szakadt el nála a cérna. Ő már túl volt az edzésen, a bevásárláson és a főzésen, a gyerekek viszont pizsamában, fogmosás nélkül, a szobájukban ordibáltak a konzollal. Schóbert szerint ez nem normális állapot, ezért fogta a két játékgépet, levitte a kertbe, és baltával darabokra verte őket. A jelenet már önmagában is filmszerű, de a folytatás sem kevésbé erős: a megijedt gyerekek felhívták az anyjukat, aki állítólag közölte, hogy egy állattal él együtt, és ha hazajön, beadja a válást.

Hirdetés

A történet végén persze megérkezik a tanulságnak szánt fordulat. Másnap Schóbert vett a fiainak két elektromos biciklit, a konzolok pedig örökre eltűntek a házból. A narratíva szerint ettől minden megjavult: a gyerekek sportolni kezdtek, javult a tanulmányi eredményük, és azóta is mintaszerű életet élnek. Mintha a fejlődés titka annyi lenne, hogy időnként szét kell verni néhány drága műszaki cikket a kertben... Spoiler: messze nem erről van szó, ne tessék követni a tornázóbácsi példáját!

Az internet persze nem úgy gondolkodik, mint Schóbert Norbert. Ami Schóbert fejében hősies apai kiállás, az sokak szemében inkább elég durva indulatkezelési problémának tűnik. A videójátékok démonizálása régóta visszatérő elem a közbeszédben, de ritkán jut el valaki odáig, hogy baltát ragadjon ellene. A sztori talán inkább arról szól, mennyire nehéz megérteni a digitális generációt, és milyen könnyű a saját frusztrációinkat nevelési elvként tálalni.

A fitneszguru minden bizonnyal motiváló példának szánta az anekdotát, csakhogy a hallgatók többsége inkább egy zavarba ejtő családi jelenetet látott maga előtt. Lehet, hogy a mozgás és a fegyelem fontos, de nehéz elhinni, hogy a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat alapja a kerti kivégzőshow. Az egész történet inkább arra emlékeztet, amikor valaki a saját dühkitörését próbálja utólag bölcs életleckeként újracsomagolni. Ez pedig semmilyen szinten sem szerencsés.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)