Mindössze két hét választ el bennünket az A Plague Tale-széria legújabb felvonásának megjelenésétől, amely annak ellenére, hogy a 2022-es Requiem befejezése, azt sugallta, folytatás következik, előzmény lett. A két idősíkon játszódó Resonance: A Plague Tale Legacy az egyik fontos mellékszereplőt, Sophiát dobja az események sűrűjébe, amelyek a legendás Minótaurosz titokzatos kincse körül forognak. A fiatal csempész számára számára már a történet kezdetén félresiklik minden. Ami az élete nagy dobásának ígérkező rablás lett volna, katasztrófába torkollik, így a nőnek egyetlen barátjával, Lenivel az oldalán menekülnie kell Velencéből, nyomában egykori társaival és a városállam katonáival.
A játék továbbra is hű marad a sorozat nyomasztó hangulatához. Sophia egy letűnt civilizáció hátborzongatóan fenséges romjai között kutat, miközben egy rég elfeledett világ titkai tárulnak fel előtte. A fiatal főhősnő ugyan erős és fürge harcos, a múlt elől azonban ő sem menekülhet. A sziget mélyén ugyanis valami szörnyűséges rejtőzik, és a könyörtelen erő folyamatosan a nyomában jár.
A Resonance: A Plague Tale Legacy egyik fontos célja, hogy feltárja Sophia fiatalkorának eddig ismeretlen történetét, miközben a játékosok maguk is szembesülnek a legendák mögött meghúzódó valósággal. A kaland során arra is fény derül, honnan ered a Macula, vagyis a sorozat mitológiájának egyik legfontosabb és legtitokzatosabb eleme.
A fejlesztők a premier előtt sem hagyják teljesen magára a kíváncsi játékosokat. A Focus Entertainment közösségi csatornáin már több rövid werkanyag is megjelent, amelyek egy-egy fontosabb részletre koncentrálnak, és a következő hetekben további videók érkezése várható.
Az augusztus 27-én PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en debütáló akció-kalandot nemrég volt alkalmam kipróbálni, így meggyőződhettem róla, hogy a játékmenet merőben eltér attól, amint annak idején Amiciát és Hugót terelgetve megszokhattunk. A lopakodás változatlanul fontos része, de sokkal nagyobb hangsúly került a véres kézitusára. Patkányoknak se híre, se hamva, a Macula ezúttal más alakban ölt testet, és emiatt a puzzle-ök is más logika szerint épülnek fel, noha továbbra is fényalapúak. A pár órás kóstoló alapján leginkább egy középkori Tomb Raiderhez hasonlítható a Resonance: A Plague Tale Legacy.
