Hirdetés

Rengeteg játékost veszített a New World

|

A távozók száma alapján hamar elmúlt az újdonság varázsa.

Hirdetés

A New World elhúzódó fejlesztéséből már eleve sejteni lehetett, hogy a rajt sem lesz parádés, és hát végül nem is lett az. Habár az Amazon MMO-ja rögtön a Steam második legnépszerűbb játékaként nyitott, az első heteket olyan problémák sújtották, mint az elégtelen szerverkapacitás, a saját frakciójukat kiraboló csapattagok, vagy az erőforrásokat sáskaként dézsmáló botok.

Hogy a kisebb-nagyobb bakik, vagy maga a forradalmi megoldásokat nélkülöző játék-e az oka, azt nehéz megmondani, de a Steam Charts alapján a New World máris elvesztette a játékosainak több mint felét.

Hirdetés

Ahogy az az alábbi képernyőfotón látható, az Amazon-kaland eddigi legnagyobb játékosszáma 913 027 volt, ami nagyon szép eredmény, hiszen ebben a tekintetben a New World a Steam valaha volt 5. legsikeresebb címe. Ehhez képest viszont az elmúlt 24 óra csúcsa már csak 404 438-at mutat, vagyis több mint 500 ezer játékos nézett más tevékenység után az október 3-i rekord óta.

Ezzel egyébként a New World még mindig a harmadik helyen áll a Dota 2 (748 911) és a PUBG (318 334) között, ám nagy kérdés, hogy végül hol áll meg a csökkenés. Az biztos, hogy az MMO-n bőven lenne még mit kalapálni, de láttunk már olyan játékokat, amelyek rosszabb állapotban rajtoltak, de később mégis sikerült remek produktummá gyúrni őket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)