Van úgy, hogy az ember fejében elszabadult sífelvonó módjára száguldanak a mondatok, de a szavakat mégis nehezen találja, mert egyszerre viaskodnak benne rendkívül pozitív és mérgezően negatív gondolatok. Mindennek tetejébe ott van az a nehezítő körülmény, hogy a tesztre kapott játék konzolos verzióját korábban már ízekre szedte Duncan kolléga. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor copy-paste lehetne a RDR2 számítógépre portolt kivitele, hiszen így is bőven van miről csevegni, csupán másfajta ismérvek mentén. Ettől függetlenül ha akad valaki, aki valamilyen rejtélyes és megmagyarázhatatlan oknál fogva semmit sem tud a játékról, akkor neki röviden vázoljuk a cselekményt.
Szelídülő vadnyugat
Az egykor fegyverektől, kirabolt vonatok utazóközönségének sikolyaitól és a kötélen lengedező haramiák halálhörgésétől hangos idillt a civilizáció egyre jobban fojtogatja, és akadnak, akik ezzel nem tudnak mit kezdeni. Ilyen a van Der Linde banda is, akik valahogy képtelenek ásót és lapátot fogni a kezükbe, hogy a vasútépítésen dolgozzanak, mert sokkal inkább még mindig a rablásban, fosztogatásban és szerintük szükségszerű emberölésben gondolkodnak. Csakhogy az életben a bűnözők viszonylag ritkán dobnak hatost, és ez rájuk is igaz, így súlyos veszteségeket szenvedve a fagyos és havas vadonban keresnek menedéket. Közéjük tartozik a játékos által irányított Arthur Morgan, akinek már a bölcsődében is hatlövetű volt a jele, és bár elsőre olyan, mintha a Legyen ön is milliomos!-ban talán még a százezer forintos kérdést sem ugraná meg, valójában elég jól tudja, mi a dörgés. Érzi, hogy a legendás időknek vége, de mivel már a csattogós lepkét is ebben a bandában tologatta, keserű mosollyal az arcán szemléli, ahogy lassan összeroppantja őt egyre szűkülő élettere. Emberi mivoltát továbbá az is megerősíti, hogy sorsát rozsdás vasvillával hánytorgatta fel egy nő, de ebbe meg már bele se menjünk, mert ha van téma, amiben egy férfiember nem lehet okos, akkor az a hölgyek lelkivilága.
Forgatókönyvből és karakterekből (is) jeles
A Rockstarról régóta tudjuk, hogy a srácok nem klisék mentén dolgoznak, és ha valamit kiadnak a kezeik közül, akkor abban olyan sztorivonal van, amely simán megállná a helyét bármilyen mozifilmben is. Most sincs ez másként, hiszen a játék története rendkívül összetett, sokszor késztet gondolkodásra, és befogadóbb lelkűek számára még erkölcsi mondanivaló is akad olykor-olykor. Itt érdemes megemlíteni a küldetéseket is, amiket már a megszokott módon, az egyes szereplőktől kapunk, plusz mellékszálként a pusztában kóborló természetfotósoktól, gyógyfüves emberektől, és hasonló szerzetektől. (Bár azt tegyük hozzá, hogy a marcona Arthur elég vicces, amikor mindenféle növények után kajtat.) Mindezek mellett szokás szerint zseniális az egyes karakterek jelleme és kidolgozása, így pillanatok alatt képesek leszünk társainkkal szemben mindent legyőző bajtársiasságot vagy éppen gyomorforgató ellenszenvet érezni. Ahogy haladunk előre a történetben, mindinkább kötődünk a szereplőkhöz, és eljön a pillanat, amikor valóban úgy gondolunk rájuk, mint hús és vér személyekre, akik kiléptek egy sima videojáték kereteiből. Tegyük hozzá, ez a folyamat teljesen rendjén van így, hiszen társaink eltűnnek a fagyos hegyekben, bebörtönözik őket, megsebesülnek, nem tudnak egy fránya vasútrobbantást megoldani, vagy éppen állandóan a piától bűzlenek, és permanens baromságokat beszélnek. Rendkívül fontos eleme továbbá a játéknak az a fajta humor, ami olyan jól jellemzi a kiadó játékait. Nincsenek üvöltve röhögések, térdcsapkodó gurgulázások, de például akkor, amikor Arthur vallási fanatikusok közé kerül, és ad néhány hülye választ a vezető kérdéseire, pontosan rávilágít arra, miért is nagyszerűek a poénok mégis. Az egészet átlengi valamilyen meghatározhatatlan hangulati elegy, ahogy társaink beszélnek hozzánk és egymással. Érződik az a fajta barátság, ami csak olyan emberek között szövődik, akik számtalanszor megmentették egymás életét, és több évtizednyi közös kaland fűzi őket össze, de ezt nem mondhatják ki nyíltan, mert a vadnyugaton élnek, cserzett a lelkük, és csizmában mosnak lábat.
A lemenő nap fényében
Szempillantás alatt világossá válik, hogy a játék PC-s verziója egyszerűen lenyűgözően néz ki. Az a rengeteg csodás helyszín, amely a hatalmas térképen vár minket, teljesen új dimenzióba helyezi a videojátékos látvány fogalmát. Persze csak akkor, ha megfelelő erőmű van alatta, mert egyébként pillanatok alatt felfalja a vasat, de még a családi étkészletből is elfogyaszt néhány fém evőeszközt. Ám a látvány már közepes konfiguráción is nagyon szép, és pont emiatt jó, hogy maga a játékmenet kevésbé akcióorientált, mint ahogy azt a GTA-kban megszoktuk. Gyönyörűek a hegyi folyók, a végtelen pampák, a települések sáros utcái, de még a kiégett erdő is rendkívül hangulatos. Mindezekről csak azért nem írunk többet, mert a szavak nem adják át eléggé, hogy miről is van itt szó. A lényeg mindenképpen az, hogy a Rockstar újfent maradandót alkotott, és azt a sok tucatnyi játékórát, amit csak a kampány nyújt, az utolsó fillérig megéri a játék. Nincs folyamatos lőporszag és puskaropogás, sőt időnként tényleg megéri átgondolni, hogy kit küldünk az örök vadászmezőkre, de maga a történet kidolgozottsága, a remekbe szabott dallamok, illetve a szinte kifogástalan látványvilág feleslegessé is teszi, hogy a konstans akció vigye el a hátán a terméket.
Vannak azért problémák is
Arról a hacacáréról, ami a megjelenés környékén volt, külön cikkben ejtettünk szót, ide inkább az olyan dolgokat fogjuk felsorolni, amelyek bosszantóak, de nem a portolás miatt. Elsőként említhető a lovaglás irányítása: bár érthető, hogy egy ekkora állatnak van bizonyos tehetetlensége, néha olyan sután mozog a hátas, hogy az már szinte idegesítő. Kicsit talán az egyes funkciók kezelése is fura lehet billentyűzetről, de ezt betudhatjuk annak, hogy első körben konzolra született meg a játék, ráadásul idővel simán hozzá lehet szokni. Grafikai problémák is akadnak, így például nálunk főleg a vízfelületekkel voltak gondok akkor, amikor nem testközelből láttuk ezeket. De száz szónak is egy a vége, ami jó, az jó. És a Red Dead Redemption 2 piszkosul jó.
