Hirdetés

PlayStation konzolokra érkezhet egy most még csak PC-n és Xboxon játszható tavalyi játék

|

Azt már tudjuk, milyen korhatárjelölést kap, csak a bejelentést kellene megejteni.

Hirdetés

Szuper dolog, hogy a PlayStation és az Xbox is hajlamos felkarolni tehetséges független fejlesztőket, akiket pénzzel, megjelenési lehetőségekkel, egyéb módszerekkel támogat. Lehet, hogy ha a The Ascent mögé nem állnak be a zöldek, nem szereztünk volna róla tudomást, pedig minden hibája ellenére megérdemelte a figyelmet.

A játék a megjelenése napján bekerült a Game Passbe, most is elérhető, így aki szeretné, legfeljebb pár ezer forintért cserébe végigjátszhatja - feltéve, hogy rendelkezik kellően erős PC-vel, Xboxszal, vagy olyan stabil nettel, amivel elfogadható minőségben használható az Xbox cloud gaming.

Hirdetés

A PlayStation-ösök egyelőre kimaradtak, de úgy tűnik, nekik sem kell már sokat várni. Előbb a tajvani korhatárbesorolási bizottság oldalán, majd a napokban az amerikai besorolást végző ESRB-nél is megjelent a The Ascent PlayStation 4-es és PS5-ös változata, így minden bizonnyal közel van már a hivatalos bejelentés, és a megjelenés sem lehet messze.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha az exkluzivitás fél évig tart, január 29-én jár le. Figyeljük a híreket, szólunk, ha ennél többet tudunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)