Abban az igen érdekes helyzetben vagyok, hogy szinte közvetlenül egymás után jelent meg két olyan játék, ami egy-egy elég vékony réteget céloz meg, én viszont mindkettőnek lelkes tagja vagyok. Ahogy a Galactic Racert az Episode I - Racer iránt érzett nosztalgia miatt vártam igazán, gyerekkoromnak szintén meghatározó élménye volt az első két Zoo Tycoon. És noha ezt az emléket modern köntösben már a Planet Zoo első része is visszaadta nekem, kíváncsian vártam a folytatást, mely újabb lehetőségeket ígért.
Az utóbbi időben a Planet Zoo amolyan komfortjátékká vált számomra. Amellett, hogy imádom az állatokat, így még ha csak virtuálisan is, de elképesztő mértékben ki tud kapcsolni a róluk való gondoskodás és környezetük szépítgetése, a soundtrack konkrétan terápiás hatású. Teljesen mindegy, mennyire van rossz kedvem, mennyire vagyok ideges, elkezdem hallgatni és szinte azonnal zen állapotba kerülök. Így hát értelemszerűen nagyon vártam a második részt, ugyanakkor azután, hogy a Planet Coaster 2 pár éve milyen állapotban jelent meg, kissé igyekeztem visszafogni az izgatottságomat. Sajnos viszont még így is sikerült alulmúlni a várakozásaimat.
Nézd csak, milyen szép a márna
Mielőtt darabokra szedném ezt a jobb sorsra érdemes játékot, egy pár bekezdésnyit mindenképp érdemes beszélni a pozitívumokról is, mert azért akad. A Planet Zoo 2 legnagyobb újítása az első részhez képest, hogy immár hatalmas akváriumokban tengeri állatokat, valamint röpdékben madarakat is tarthatunk állatkertünkben. Ezek amellett, hogy ötlet szinten is logikusak, a gyakorlatban is sokkal színesebbé teszik parkunkat, nagyobb variációt biztosítanak és így az építgetés, kreatívkodás újabb rétegeit teszik lehetővé.
Már az első résznek is jelentős részét képezte az, hogy a parkjainkban szaporított állatokat szabadon engedhetjük élőhelyükön, amivel hozzájárulunk az adott faj fennmaradásához. Ezzel a tevékenységgel úgynevezett Conservation Pointokat gyűjthetünk, melyeket felhasználva aztán újabb állatokat fogadhatunk be. A második rész ezt a rendszert jelentősen kibővíti. Immár saját vadrezervátumokat is létrehozhatunk különböző életterekkel, és az abban a régióban őshonos fajokat itt is szabadon engedhetjük, ezáltal kvázi utánkövetve a vadonban folytatódó életüket, mely így továbbra is az oltalmunk alatt zajlik.
Ezen felül a második rész számos "életminőséget" javító fejlesztést is kapott, melyek egy részét a Planet Coaster 2-től örökölte meg. Ezek közül számomra leginkább szívet melengető az útépítés rendszerének továbbfejlesztése, mely az első játék egyik legidegesítőbb része volt. Noha továbbra sem tökéletes a dolog, sokkal több eszközt ad a kezedbe a játék ezen a téren.
Hagyd, hisz olyan nagy a szája
A pozitívumok viszont itt sajnos meg is állnak, ugyanis amellett, hogy rettenetes állapotban jelent meg a játék, amire még visszatérek, design szempontból is van vele legalább egy komoly probléma, ez pedig az akkreditációs rendszer. Ez lényegében egy szintlépési szisztéma, melyet karrier- és franchise módban is használnunk kell. Mivel a karriermód eleve afféle szcenáriókból áll az ilyesfajta menedzserjátékokban, ahol egyik parkról másikra ugrálva konkrét feladatokat kell megoldanunk, így ott az nem különösebben szembetűnő, a franchise módban viszont már annál inkább.
De mit is jelent ez pontosan? Ahhoz, hogy akkreditációs szintet lépjünk, különböző feltételeket kell teljesítenünk. Az első szintlépéshez egy 3 csillagos állatkert működtetése szükséges, ami tiszta sor. Ha innen tovább akarunk fejlődni, akkor viszont rákényszerít a játék, hogy ténylegesen afféle franchise-t működtetve vadrezervátumokat és párhuzamosan több állatkertet is sikeresen irányítsunk. Ha egyszerűen ignorálni lehetne ezt a rendszert, vagy épp olyan jutalmakat tenne csak lehetővé, melyek megkönnyítik a dolgodat, de nem létszükségletűek, akkor ez egy jó kis extra kihívást jelentő játékmechanika lenne. Viszont a játék tartalmainak egy jelentős része ezen rendszer mögé van zárva. Ez azt jelenti, hogy ha nem lépsz akkreditációs szinteket, akkor pl. a játékban elérhető állatfajok kb. háromnegyedéhez nem férsz hozzá. Tehát ha te úgy ülsz le játszani, hogy szeretnél egy darab fasza állatkertet csinálni, akkor sok sikert, lehet benne szarvas, strucc, meg szurikáta, és nagyjából itt ki is fújtak a lehetőségeid. Így az, ahogyan játszol sokkal behatároltabb, mert rákényszerít bizonyos játékelemek használatára, különben nem férsz hozzá a tartalom 70 százalékához.
És ha már a tartalomnál tartunk, az sem túl combos. Persze alapjáraton összesen több mint 130 állatfaj elérhető (mármint maxos akkreditációs szinten), viszont a madarak és a tengeri állatok megjelenésével a szárazföldi állatok száma fájdalmasan lecsökkent az első részhez képest, főleg akkor, ha hozzám hasonlóan néhány DLC-t is bezsákoltál. Ami azt illeti, a játékban lévő új tartalom legnagyobb része épp olyan érzetet kelt, mintha akár egy-egy nagyobb DLC is lehetett volna az első részhez. Igazából valószínűleg még jobban is jártunk volna ezzel, hiszen akkor amellett, hogy nem lenne az alapjáraton is sovány tartalom jelentős része falak mögé zárva, a fajok tárháza is sokkal szélesebb lenne.
Az előrelépés pedig nemcsak a tartalom, de a vizualitás szintjén sem érződik. A Planet Zoo 2 megjelenés szintjén az esetek nagy többségében szinte megkülönböztethetetlen az első résztől, ugyanakkor sokkal erőforrás-igényesebb, aminek következtében igazából még csúnyább is lehet ugyanazon a gépen, ha stabil teljesítményt akarsz, ami nagyon nem mutat jól.
Szorgoskodnám, szól a hangya, ha a tücsök békén hagyna
Mindez viszont még valamelyest bocsánatos is lehetne, mert egyébként az építés továbbra is rendkívül kielégítő élmény, az állatok cukik és a hangulat is pontosan azt hozza, amit kell, de technikailag is annyira borzasztó az egész, hogy az élvezhetetlenség határán billeg.
Az akváriumok jelen állapotukban teljesen rosszul működnek. A játék valamilyen oknál fogva nem tudja ezekben a típusú kifutókban rendesen kiszámítani sem a benne lakó állatok, sem az alkalmazottak közlekedési útvonalait, ami konstans felugró téves figyelmeztetéseket, és szerencsétlen halaink ciklikus bedobozolását és respawnolását eredményezi.
A madaraknál is vannak problémák. A franchise módban első körben nekem csak a tukánokhoz volt szerencsém. Náluk viszont rendszeresen előfordult, hogy miután szaporodnak, a fiókák egy hiba miatt nem kismadárként, hanem felnőtt madárként jelennek meg. Egyszerűen nem az életkoruknak megfelelő karaktermodellt választja hozzájuk a játék, aminek eredményeként a kicsik teljesen megkülönböztethetetlenek a szüleiktől.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Mindezen felül pedig teljesen alapvető, már az első játékban is jelenlévő és ott működő játékmechanikákat is sikerült teljes mértékben elbaltázni. Például egyes állatok életkorához más menükben más életszakasz tartozik. Amíg a Trade Centerben egy skorpió például fiatal felnőtt, ugyanahhoz az életkorhoz a raktárban már öregkort társít a UI, majd egy terráriumba kihelyezve már ismét fiatal felnőtt.
Számomra felfoghatatlan, hogy alapvető funkciók (például állatok aktuális helye, vagy épp a Zoopedia adatbázisa) nem lokálisan futnak, hanem a Frontier szervereiről szedi a játék az információkat, illetve oda is menti a változásokat. Ez a szerver viszont baromi instabil, rendszeresen belassul vagy megszakad a kapcsolat és olyankor konkrétan semmit nem lehet csinálni, csak egy teljes újraindítás után. De még ehhez is tartozik hiba. A galápagosi teknőseimnek például egy ponton 4 kicsinyük kelt ki, de újraindítás után puff, eltűntek, mintha sosem léteztek volna.
Valószínűleg még ennél is több hiba van a játékban, aminek egy részét még fel sem fedeztem, de azt hiszem épp eleget soroltam fel ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, ez így sajnos nagyon gyenge. A tartalom kevés és annak egy jelentős része egy olyan fejlődési rendszer mögé van zárva, ami igazából akadályozza, hogy olyan parkot építs, amilyet szeretnél. Noha az újdonságok üde színfoltot képviselhetnek, mechanikailag számos probléma van velük és igazából egy-egy nagyobb DLC-ként is hozzáadhatták volna az első részhez. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a korábban tökéletesen működő mechanikákat is sikerült rosszul implementálni a második részbe. Hosszú út vezet még oda, hogy a Frontier ebből egy működő játékot csináljon. Amikor ez megtörténik, akkor érdemes lehet majd neki adni egy második esélyt, jelenleg viszont nem látok okot arra, hogy miért ezzel játszanék az első rész helyett.
