Néhány hónappal ezelőtt az Annapurna Interactive megadta nekem a lehetőséget, hogy kipróbáljak valamit, amit kifejezetten nekem terveztek. Oké, a stáblistában nem szerepelt a "szerető törődéssel Hunter_GS számára", de a People of Note az audiofil lelkemhez és a JRPG-k iránti törhetetlen szeretetemhez egyaránt szólt. Egy kis csapat, az Iridium Studios (aminek tagjai egyébként nagyon is tapasztaltak zenei produkciók világában) magára vállalta a feladatot, hogy nyugatra hozza a japán játékstruktúra legjobb elemeit, és csakúgy, mint tavaly a Sandfall Interactive, megfűszerezze azt saját stílusjegyeivel.
Ez a projekt ugyan messze van a Clair Obscur: Expedition 33 méretétől (tartalom tekintetében), de a törődés és szeretet legalább annyira jelen van a People of Note-ban, mint a kitekert párizsi gyászturnéban. Most nem azt fogjuk feldolgozni, hogy ki a felelős a család összeomlásáért, egyszerűen csak megpróbáljuk meghódítani a világot a zene művészetének erejével és egy nagy marék gátlástalan eltökéltséggel.
Ha a felvezetésből nem lett volna egyértelmű, a People of Note egy április elején érkezett körökreosztott RPG, amiben Note világát fogjuk belakni. Itt találkozunk Cadence-szel, egy feltörekvő pop-énekessel, akinek minden vágya, hogy részt vehessen otthonának Noteworthy Song Contestjében, és földbe döngölhesse régi riválisait. Az első pár óra azzal foglal le bennünket, hogy bemutassa nekünk a főszereplőt, otthonát és a legfőbb ellenfelünket, miközben Cadence szépen lassan ráébred, hogy szóló fellépőként nem lesz esélye a világ a legjeivel szemben. Kilépve városának határai mögül, az ifjú művész elindul felfedezni Note minden sarkát, hogy megtalálhassa a tökéletes bandatagokat, több tapasztalatot gyűjthessen és megismerhessen minden stílusirányt, amit a zene földje csak mutatni tud neki.
A tétek relatíve földhözragadtak, még akkor is, ha maga a világ fürdik a zenei fantasyban. Amikor a sztori feldobja, hogy itt most egy világjáró turné vár ránk, akkor azt komolyan is vehetjük, de a People of Note nem csak látványos turistautakat ígér, hanem mély merülést a különböző zenei stílusok kultúráiba és történelmébe. Rögtön, ahogy kilépünk a popzene uralta Chordia megavárosából, Durandis sivatagának kövei között találjuk magunkat. A rock és metál otthona tele van érces arcokkal, drámai történetekkel és húrokat szaggató dalamokkal, meg persze kemény ellenfelekkel, akik szeretnék ha a nyomorgó oázis lakói szépen a ranglétra alján maradnának. Cadence itt talál egy megtört rocksztárt, akinek feloldozása egy új hangot ad a bandájához, ez pedig egy világklasszis kvartett összeállításának első lépésévé válik. A sztori során több új arccal és több új stílus képviselőjével fog lepacsizni úton a győzelem felé.
Ami a játékmenetet illeti, a körökre osztott JRPG-k minden eleme itt van. A karakterek különböző szerepkörökben tetszelegnek, akik egyedi képességekkel segítik a banda túlélését. Egy idővonalon látjuk, hogy éppen ki következik, amikor pedig a mi hősünk áll a színpadra, akkor megválaszthatjuk a lehetséges lépéseit. Az erőforrásokkal finoman kell bánnunk, mert főleg az elején erősen limitált opciókat kapunk, de ahogy szinteződünk, úgy a zenészeink egyre több képességgel és taktikai opcióval bővítik az eszköztárunkat. Zenei játékról lévén szó, némi ritmusérzékre is szükségünk lesz, mert ahogy az Expedition 33-ben, itt is el kell találnunk quick time eventeket, ha a varázslatainkból ki akarjuk hozni a legtöbbet. Hárítani és kitérni azért nem kell, ettől ne tartson senki.
A helyszínek relatíve lineáris gyűjteményei a statikus nézőpontokból bejárható pályáknak. Itt is a JRPG szokásokat követték a fejlesztők, de egy kicsit régebbre nyúltak vissza, mint szerettem volna. Az Atlus azért megmutatta az elmúlt 10 évben, hogy ki lehet bújni a fixált kamerakép keretei alól anélkül is, hogy a prezentáció stílus pontokat veszítene. A valóság valószínűleg az. hogy az Iridiumnak vagy nem volt pénze vagy ideje nagyobb tereket építeni. Ettől viszont sajnos kicsit kevésbé izgalmas a környezet, mint lehetne, ami már az első pár óra után elnyomja a felfedezés iránti vágyat a játékosban. Mondjuk hatalmas bejárható terek helyett kapunk teljes hosszúságú animált videóklipeket, amikor a sztori egy nagy zenei előadásba kanyarodik, ezek pedig a People of Note tálalásának egyértelmű fénypontjai.
A harcrendszer bár faék egyszerűségű (legalábbis JRPG szokásokat tekintve), de a karakterekre aggatható tárgyak és buffokat/debuffokat biztosító képességek adnak annyi komplexitást, hogy az egyveleg az utolsó pillanatig se váljon unalmassá. A People of Note ráadásul meglepően komoly kihívást tud nyújtani nagyobb nehézségi szinteken: az első órákban dacos legyintéssel kezeltem minden ellenfelet (végigjátszottam én az SMT V-t, mi baj történhet), ami nagy veszélynek adta ki magát, aztán szélesre nyílt tekintettel figyeltem, ahogy a földbe döngölnek engem és csapatomat. Az egyetlen baja a People of Note harcrendszerének, hogy a végén a csaták inkább érződnek türelemjátéknak, mint tényleges taktikai feladványnak.
Ugyanakkor, ha valakit irritál a nehézség, vagy csak a sztori miatt indította el a címet, akkor az a padlóig húzhatja a kihívás szintjét. A People of Note nem csak a csaták nehézségét engedi lecsökkenteni, de még a környezeti feladványokat segít átugrani, ha minket tényleg csak a történet érdekelne. Az Iridium egy olyan élményt akart felépíteni, ami mindenkihez szól, és ezt egyébként sikeresen el is érték. Az egész legnagyobb baja, hogy a történet túl lassan indul el, és elvárja a kapcsolódást Cadence-szel a korai órák mozgásban tartásához. Ha erre te nem vagy fogékony, akkor szenvedés lesz a sztori első fele, amíg a többi karakter is csatlakozik, és hozzáteszi az élményhez azt a fűszert, ami igazán megadja a móka ízét. A jó hír, hogy a People of Note még teljes áron is a harmada egy AAA címnek: ez egy igazi AA móka 24 euróért, ami valóban kemény csatákat és egy izgalmas világ bejárását kínálja. Ha pedig a játék nem jön be, legalább a zenei körítés megéri majd a ráköltött eurók minden centjét.
