Hirdetés

Outcast: Second Contact gameplay - így áll most a remake

|

A világ egyik első open world játékának újrakiadása továbbra is készül, egyre közelebb járunk a megjelenéshez. Az Outcast: Second Contact új videósorozatának első részében megnézhetjük, milyen a világban kalandozni.

Hirdetés

Utoljára a nyár elején hallottunk az Outcast: Second Contactról, amikor összehasonlíthattuk az immár 18 éves eredetit és az őszre ígért, felújított változatot. Most egy újabb trailerrel jelentkezett a Bigben és az Appeal Studio, ami egy sorozat első része.

Hirdetés

Ebben vélhetően tematikusan veszik majd sorra a különböző játékelemeket, elsőként ezek közül a nyílt világ került a középpontba. Megnézhetjük Adelpha különböző régióit, azt, hogy miként utazhatunk közöttük, vagy azt is, mi mindent találunk majd a pálya különböző sarkaiban. Mivel a készítők szerint az eredeti lényegét a felfedezés adta, az Outcast: Second Contactban is érdemes lesz nyitott szemmel járnunk ahelyett, hogy csak rohannánk a következő ellenséges csoport felé.

Megjelenési dátumot ez az előzetes sem hozott, de a leírásában még mindig őszre ígérik a készítők a PC-s, Xbox One-os és PlayStation 4-es megjelenést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)