Amikor megláttam az első trailert a One Piece: Grand Gourmet-ról én lettem a leglelkesebb ember a világon. Valószínűleg kevés olyan gamer van, aki végigszenvedte volna az összes, az anime és manga által inspirált játékadaptációt, de én ezek között vagyok. Látni, hogy a Bandai most őszintén kipróbál valami újat és egy akció-RPG helyett egy cozy game-et épít, több okból is izgatottá tett.
Nincsenek végre elhúzott dialógusok, fura sztoriszálak (melyek szándékosan túl vannak bonyolítva, hogy ne ütközhessenek a kánonnal) és sablonos játékelemek. Itt csak Sanji, a szakács van, akinek három küldetése van életében: megvédeni a barátait, felszedni Namit, és megetetni mindenkit, aki éhesen kerül a közelébe. Egy étterem-menedzser játék, főszerepben a szőke szívtipróval tökéletes alapanyag lenne egy laktató és kielégítő élményhez. A Grand Gourmet azonban minden, csak nem kielégítő.
Kellek én ide egyáltalán?
A One Piece: Grand Gourmet alapvetése meglehetősen egyszerű: a tengereket járja egy Luffy és egy Sanji imposztor, akik a Baratie nevével ékeskedve próbálnak kuncsaftokat szerezni és meggazdagodni. A szalmakalapos páros ezt nem hagyhatja, így felpattan a valódi Baratie-re, és elkezdenek dolgozni a tengerjáró éttermen, hogy lepipálhassák riválisukat. A sztori egyébként meglepően fontos része ennek a játéknak, de nyilván nem kell többre számítani egy kis fan service-nél és mókás jeleneteknél.
A Grand Gourmet lényege ugyanis nem a történetmesélésben, hanem az étterem menedzselésben rejlik. A játékosra marad a feladat, hogy intézzen mindent a főzésen kívül, amíg Sanji pörgeti serpenyőket és Luffy felfedezi a környező szigeteket. Alapvetően minden megy magától, de ha ténylegesen haladni akarunk a játékban, ki akarjuk bővíteni az étlapot, díszeket akarunk lepakolni, vagy egyéb attrakciókat akarunk felépíteni, akkor bizony bele kell szólnunk a napok menetébe. A Grand Gourmet ugyanakkor ijesztően közel van egy idle game-hez, ami sajnos idegesítően önállóvá válik még akkor is, ha el akarunk olvasni egy felugró pop-up ablakot, vagy ízlelgetni akarunk egy döntési pontot. Miközben ezt a cikket írtam, hat különböző üzenet ugrott fel arról, hogy melyik karakternek mennyire tetszik az éttermünk, és ki mennyire érezte jól magát a banketten (amiről nem is tudtam, hogy megkezdődött egyébként), de esélyem sem volt átkattintani a túloldalra további információkért, mert a nap már pörög is tovább, és látszólag senkit sem érdekel itt, hogy én mit akarok.
Ugyanakkor meglepően sok dolgunk van a Baratie menedzselésével, mert bár a Grand Gourmet tényleg működik magától, lényegi előrelépés csak akkor fog történni, ha foglalkozunk is a játékkal. Miközben ugyanis Sanji főzőcskézik és a pincérek ellátják a vendégeket, időként új One Piece-karakterek tűnnek fel, akiknek kérésekkel fordulnak hozzánk. Ezek vagy egy-egy tárgy beszerzését, egy díszítőelem lehelyezését, netán egy sikeres expedíció leszervezését jelentik. Ilyenkor bizony kénytelenek vagyunk cselekedni, és kiküldeni Luffyt vagy a többieket. Mi csak az éttermet látjuk, az expedíciók a háttérben zajlanak, majd a kiküldött karakterek visszatérnek a szerzeményeikkel és a teljesített feladatuk jelentésével.
Építünk és szolgálunk
A Baratie fedélzetén az első dolgunk lepakolni asztalokat, ahol a csapatunk kiszolgálja a vendégeket. Az étlapot nekünk kell összeraknunk: Luffy és a Szalmakalapos kalózok kalandjai nyomán kapunk recepteket és alapanyagokat, melyekből főfogások, desszertek, köretek és egyebek születhetnek. Ezekből kell összeraknunk menüket, a menüket pedig fel kell pakolnunk az étlapra.
Mindezt egy hajón tesszük, ami értelemszerűen mozog a tengeren, és a kampányunk során el is fogunk úszni ismerős helyszínek mellett. Ezekről a One Piece mangából és animéből ismert szigetekről meglátogatnak minket majd a sztori karakterei, akik vagy enni jönnek a fedélzetre, vagy megnézni a számtalan látványosságot, amit felhúzhatunk az éttermünk környékén. Az elsődleges célunk, hogy teljesítsük a kéréseiket és megtömjük a hasukat. A vendégek igényeinek kielégítésével egyrészt megnyithatunk új bútorokat, látványosságokat és eszközöket a bevételeink növeléséhez, másrészt ha elég törzsvásárlót és rajongót gyűjtünk, úgy lepipálhatjuk a kamu-Baratie legénységét, és tényleg mi lehetünk a tenger legnépszerűbb étterme.
A bevételeinket egyébként relatíve könnyű növelni, mivel a dísztárgyak és az olyan attrakciók, mint az akváriumok, kisállatok vagy hatalmas tengeri szörnyek (őket fel lehet fogadni, hogy lazuljanak már a hajónknál és hozzák nekünk az üzletet) mind jót tesznek a könyvelésnek. Az attrakciók mennyiségét a hajótest további bővítésével lehet növelni, a felhozatalt pedig Luffy és a Szalmakalaposok kalandjainak gyümölcseivel lehet színesíteni. A gond itt valójában az, hogy semmi sem számít.
Amíg a legdrágább főétel, köret, desszert, ital csoportot összerakjuk, addig az gond nélkül termeli majd a pénzt, a vendégeket pedig nem érdekli, hogy milyen díszeket rakunk az útjukba, vagy mennyire vállalhatatlanul rendezzük be a hajó fedélzetét, amíg a megfelelő statisztikanövelő dolgokat rakjuk a megfelelő helyekre. Az optimális Grand Gourmet-stratégia az, hogy mindent egy helyre pakolunk, minél közelebb egymáshoz, telerakjuk az étlapot a legdrágább cuccokkal, és hagyjuk a programot játszani önmagával. Aztán, ha kedvünk van haladni a sztorival, vagy fel akarunk készülni a másik hajóval történő aktuális összecsapásra, akkor végül is csinálhatunk dolgokat, ha nagyon akarunk.
A legjobb része a Grand Gourmet-nak, hogy a fejlesztők tényleg majd' az összes One Piece-karaktert belepréselték a játékba, akik egyébként ténylegesen beszélgetnek is egymással és megdumálják a történeteik fejleményeit. Ez mondjuk abból a szempontból probléma, hogy aki nincs képben az aktuális manga fejezetekkel az komoly spoilerekbe futhat bele.
Az egész játék iróniája, hogy ez a cozy kis idle-menedzser olyan tempót diktál, hogy az első órákban csak kapkodni fogjuk a fejünket, és a szakácskaland tálalása annyira ízetlen, hogy meg sem éri odafigyelni rá. A zenei aláfestést nagyon hamar ki kellett kapcsolnom, hogy megőrizhessem az agysejtjeim épségét, és bár én imádom a pixel art stílust, itt valami nem állt össze nekem. Egyszerűen nem annyira cuki a végeredmény, mint szeretett volna lenni, ami nem segít a játék megkedvelésében. A Grand Gourmet egy mókás kis fan service spin-off azoknak, akik minden One Piece-címet éhesen felfalnak, de aki valami laktatót keres, az sajnos nem itt fogja megtalálni.
