Hirdetés

Nyugi, még nem engedi el a Larian a Baldur's Gate 3 kezét - ezek a tartalmak jönnek

|

Van még pár hiányzó "apróság", amit pótolni szeretne a csapat, mielőtt végleg továbblépne.

Hirdetés

Kevesen számítottak arra, amit a Larian Studios alapítója, Swen Vincke az idei GDC folyamán meglépett: bejelentette, hogy nem áll szándékukban elkészíteni a sokáig lebegtetett Baldur's Gate 3 kiegészítőt, és a folytatásból sem kérnek, köszönik szépen. Mi több, a teljes Dungeons & Dragons franchise-nak búcsút intenek, mert a továbbiakban saját szellemi termékeikkel és új öltetek megvalósításával kívánnak foglalkozni.

Ugyanakkor még nem jött el a búcsú ideje, mint azt Vincke az amerikai IGN-nek megerősítette: a stúdió kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetett a közösség bevonására, a korai hozzáféréses időszakban bizalmat szavazó vásárlók visszajelzései is kellettek ahhoz, hogy a Baldur's Gate 3 minden idők egyik legnagyszerűbb játéka lehessen. És persze azóta is számos javaslattal, kéréssel, jogosan felmerült igénnyel álltak elő a rajongók, amelyekkel a Larian foglalkozni szeretne.

Hirdetés

Ezek közé tartoznak például új, kimondottan a gonosz karakterek életútjához illeszkedő befejezések, amelyek Vincke szerint igencsak aljasra sikerültek. Biztos benne, hogy a játékosok elégedettek lesznek velük.

Arra viszont fel kell készülnie a Baldur's Gate 3 közösségének, hogy a stúdió figyelmét és erőforrásait a jövőben egyre növekvő mértékben kötik majd le az új projektek - figyelmeztetett az alapító. A későbbi frissítések kevésbé lesznek jelentőségteljesek, mint az eddigiek, egy idő után pedig már csak a bugok kigyomlálására fognak fókuszálni a fejlesztők.

Egyvalamit azonban mindenképpen meg akarnak valósítani a Hasbróval, a Sonyval és a Microsofttal szorosan együttműködve, mielőtt végleg elengednék a Baldur's Gate 3 kezét: jönnek a cross-platform, kurátori rendszerben kiválogatott modok. Vincke és csapata szeretné elérni, hogy a PC-re gyártott rajongói tartalmak közül minél többhöz hozzá lehessen férni konzolokon is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)