Hirdetés

No Man's Sky - harc földön és levegőben

|

A No Man's Sky-ban az űrben és a bolygókra leszállva is küzdenünk kell. Hogy hogyan, azt a most érkezett videó foglalja össze.

Hirdetés

Folytatódik a visszaszámlálás a No Man's Sky megjelenéséig. A játékot kevesebb mint 3 hét múlva játszhatjuk, remélhetőleg a szerverek is úgy akarják majd, hogy bárki, az első pillanattól fogva megkezdhesse kalandozását az óriási univerzumban.

A Hello Games addig is igyekszik rövid videókban mesélni a négy alappillérről, amire az egészet építették. A felfedezés volt az első, most pedig a harcot láthatjuk. A világűrben rengeteg nem játékosok által irányított űrhajóba belefuthatunk, akik lehet, hogy ellenségesen közelítenek hozzánk, akkor pedig kénytelenek leszünk megvédeni magunkat. A bolygókon sem minden lény akara barátunk lenni, azt meg bizonyára pláne nem, hogy valami bizarr nevet adjunk neki. A videó alapján a földi harc esetében a lehető legegyszerűbb élményt kapjuk, az űrharc egy kicsit összetettebbnek és ennél fogva izgalmasabbnak is tűnik. Nézzétek meg, aztán mondjátok el, ti hogyan látjátok.

No Man's Sky
Meglátjuk, mi változik egy év alatt, de ez így most kevés.
Ami tetszett
  • - gyönyörű bolygók, küllembeli változatosság
  • - sima váltás az űr és a légkör között
  • - van benne potenciál, hogy több legyen
Ami nem tetszett
  • - jelenleg teljes céltalanság
  • - a farmolás egyáltalán nem szórakoztató
  • - a lények rettenetesen néznek ki
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)