Hirdetés

Nem muszáj együtt maradnia Jasonnak és Luciának a GTA 6-ban

|

A kapcsolatuk mélysége viszont még a közös lehetőségeiket is befolyásolja.

Hirdetés

Jason és Lucia szerelmi kapcsolata nem lesz kötelező része a GTA 6-nak, a játékos döntheti el, hogy a két főszereplő valódi párként vagy egyszerűen egymásra utalt bűntársakként járja végig a történetet. A Rockstar North fejlesztési vezetője, Rob Nelson szerint a stúdió különösen sok energiát fektetett ebbe a rendszerbe, mert a két karakter közötti kapcsolatot a teljes játék egyik központi elemének szánják.

Nelson szerint a történetet úgy építették fel, hogy Jasonnak és Luciának a legtöbb helyzetben együtt kell működnie, azt azonban már a játékos alakíthatja, mennyire kerülnek közel egymáshoz. A romantikus szál akár teljesen háttérbe is szorítható, és ebben az esetben a páros egyszerűen két közös célért dolgozó partnerként folytatja az útját. Ez nem akadályozza meg a történet végigjátszását.

Hirdetés

A kapcsolat mélységének ugyanakkor kézzelfogható következményei lesznek. Ha a játékos nem foglalkozik vele, bizonyos közös interakciók (például a kézfogás vagy a csók) eltűnhetnek a lehetőségek közül. A kapcsolat később ismét helyrehozható, vagyis nem egy egyszer meghozott döntés határozza meg végleg Jason és Lucia viszonyát. A játékban külön státusz is jelzi majd, hogyan állnak egymással.

A két karakter a nyílt világban sem lesz állandóan összezárva. A nem irányított főszereplő a saját napi programját követi, a játékos pedig bizonyos helyzetekben összehívhatja őket. Egy kisebb rablást például egyedül is végrehajthatunk Jasonnal, de Luciát is megkérhetjük, hogy tartson velünk.

A sztoriküldetéseknél viszont előfordul, hogy a Rockstar egy adott szereplőre korlátozza az irányítást, vagy automatikusan vált közöttük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)