Hirdetés

Napokon belül bejelenthetik a következő PC-re látogató PlayStation játékot, sokan fognak örülni neki

|

Ha minden igaz, március 5-én kerül majd sor a leleplezésre.

Hirdetés

Szépen érkeznek a PlayStation Studios játékai PC-re, márciusban például a Horizon: Forbidden West Complete Editionben mélyülhetnek el azok, akik ahelyett, hogy PlayStation 4-et vagy PS5-öt vettek volna, inkább vártak két évet, hogy PC-n élvezhessék Aloy második nagy kalandját.

Évek óta pletykálják, hogy a 2020-as Ghost of Tsushima is megjelenik a platformra, de a Sony ezt hivatalosan nem erősítette meg, ahogy egyébként az ezt néhány héttel megelőző The Last of Us Part II-val is adós, még úgy is, hogy utóbbiból már remaster készült.

Ha hihetünk az általában jól értesült Shpeshal_Nicknek, azt beszélik a háttérben, hogy a Ghost of Tsushima PC-s portját március 5. környékén jelenti majd be a PlayStation, így most már tényleg ez lehet a következő a menetrendben.

Hirdetés

Korábban, a nagy GeForce Now szivárgásnál a Tsushima mellett felmerült a Demon's Souls és a Gran Turismo 7 neve is, ezek átültetéséről még szintén nem esett szó. Van mit kínálnia a Sonynak, és ha már nagy PS5-ös megjelenése nem lesz idén, legalább a PC-seket boldogíthatja újdonságokkal.

Mindeközben Chad Stahelski dolgozik a Ghost of Tsushima filmen, ami azért is izgalmas kihívás lesz számára, mert japán színészekkel veszik fel, akik anyanyelvükön beszélnek végig.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)