Hirdetés

Mégsem készülhet el a Marvel MMO, véglegesen törölték a projektet

|

A stúdió inkább más, már működő MMO-ira fordítaná a Marvel játékára szánt összeget.

Hirdetés

Tavaly novemberben írtunk arról, hogy a Daybreak Game Company alá tartozó Dimensional Ink Studios egy AAA játékon dolgozik, amely egy Marvel IP-n alapuló MMO lesz. Nem teljesen új projektről volt szó, már korábban is elkezdődtek a munkálatok a Daybreak felügyelete alatt, de 2018-ban befagyasztották a fejlesztést, majd ahogy említettük 2021 végén újraindult a munka. A lelkesedés azonban nem tartott sokáig.

Most ugyanis hivatalosan és véglegesen törölték a játékot. A Daybreak Game Company mögött álló Enad Global 7 mindezt úgy kommunikálta le, hogy a készülő AAA besorolású Marvel MMO-n dolgozó fejlesztőket inkább a stúdió többi projektjére irányítják át.

Hirdetés

A cég eredeti tervei szerint 500 millió svéd koronát, vagyis 18,3 milliárd forintot terveztek költeni a Marvel MMO-ra az elkövetkező három évben, ezt az összeget azonban már létező projektekre, így a The Lord of the Rings Online-ra és a DC Universe Online-ra fordítják inkább. 

Búsulhatnak tehát a Marvel-rajongók, hiszen soha, egyetlen percet sem játszhatnak majd azzal az MMO-val, amin igazi iparági veteránok dolgoztak, például az a Jack Emmert, akinek korábban a Star Trek Online-t és a Universe Online-t is köszönhettük. Emmert mindenesetre nem fog unatkozni, mivel ő vezeti majd a NetEase új amerikai stúdióját, a Jackalope Gamest.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)