Idén új, számára ismeretlen területre merészkedett a Star Wars, de a Bit Reactor a legtöbb akadályt ügyesen vette, és bár néha megingott, végül nem bukott orra a franchise első taktikai játéka, mint egy AT-AT. Bár a stúdió nehézségekkel küzd, folytatja a Star Wars: Zero Company csiszolását, reagálva a játékkal szemben felhozott kritikákra. Ennek szellemében az EA bábáskodása mellett kiadta az 1.2-es frissítést, amely a szokásos hibajavításokon túl a kampány nehézségének részletes testreszabását is lehetővé teszi. A változtatások elsősorban azoknak szólnak, akik már végigjátszották a körökre osztott taktikai játékot, de szívesen nekivágnának még egyszer úgy, hogy ezúttal jóval nagyobb kockázatot kelljen vállalniuk. Fontos megkötés, hogy a kampánymódosítókat még az új végigjátszás megkezdése előtt kell kiválasztani, menet közben nem lehet átállítani őket.
A műfaj rajongói közül sokan túl könnyűnek találták az XCOM-formulára építő alkotást az olyan szabályok miatt, mint hogy az alapbeállítás szerint egy operátornak három sérülésre van szüksége ahhoz, hogy végleg elessen a harcban. A mostantól elérhető Instant Death bekapcsolásával viszont már az első sérülés végzetes lehet, a Two Strikes pedig két sérülés után teszi véglegessé a kiesést amolyan köztes megoldásként. Aki pedig nem szeretné teljesen átírni a szabályokat, de több feszültségre vágyik, statikus vagy fokozatosan növekvő halálozási kockázatot is beállíthat. Az előbbi minden taktikai harcban elszenvedett vereségnél 20 százalékos esélyt jelent a végleges halálra, az utóbbi pedig az első túlélhető vereség után 40, a második után 80 százalékra emeli ezt az értéket.
A karakterek fejlődését szintén korlátozhatjuk. A játékosok csökkenthetik vagy teljesen kikapcsolhatják a fókuszpontokból származó életerő-növekedést, megakadályozhatják, hogy bizonyos, egymást nem kedvelő párosok idő előtt közös kiképzésből profitáljanak, illetve visszafoghatják a támadásokból származó előnyöket. A gránátokhoz, sörétes fegyverekhez és lángszórókhoz hasonló területi támadások, valamint a kisegítő lövések így kevesebb taktikai előnyt jelenthetnek, de az is beállítható, hogy a sebzést okozó támadások csak 50 százalékos eséllyel növeljék az Advantage értékét.
A harcok kiszámíthatatlanságát további szabályok fokozzák. Az Assist Shots Can Miss aktiválásával a támogató lövések sem találnak automatikusan célba, az Enemies Can Critically Hit pedig az ellenfelek közelharci és távolsági támadásainak öt százalék esélyt ad arra, hogy kritikus találatként nyolc extra sebzést okozzanak. A No Perfect Shots talán a legszórakoztatóbb újítás: ennek bekapcsolásakor a saját egységeink távolsági támadásainak találati esélye sem érheti el a 100 százalékot, így még a papíron biztos lövések is félremehetnek.
A frissítés emellett lehetővé teszi a karakterek képességeinek, specializációinak és fegyvereinek újraosztását korlátozó szabályok aktiválását, valamint a toborzási kínálat kézi frissítésének letiltását. A fejlesztők a fejlesztőlétesítmény használatát ösztönző módosításokat is bevezettek, és Cly Combat Jump képességét is gyengítették, hogy kevésbé legyen erős.
Az 1.2-es frissítés már elérhető PlayStation 5-re, PC-re és Xbox Series X|S-re. A Bit Reactor pedig jelezte, hogy a jövőben további kampánybeállításokkal bővítheti a lehetőségeket, így a mostani újdonságok csak a kezdetet jelenthetik azoknak, akik új kihívást keresnek a Star Wars-univerzum taktikai csatáiban.
Forrás: EA