A messzi-messzi galaxis rajongói az utóbbi pár évben bőségesen elvoltak látva tartalommal. Ami a mennyiséget illeti, panaszra nem is lehet ok, ellenben a minőségen még lenne mit javítani, hogy maradéktalanul elégedettek lehessünk. Az eddigi információink alapján az XCOM hívei számára különösen fontos Star Wars: Zero Company a helyes irányba megtett bátor lépésnek tűnik.
A Bit Reactor és a Respawn Entertainment közös alkotása egy körökre osztott, taktikai lövölde, amiben egy szedett-vedett csapattal kell felvennünk a harcot a galaxis legnagyobb fenyegetésével szemben. A történet szerint a klónok háborúja idején járunk, és Hawks szerepébe bújva kell a Zero Company tagjait összeszednünk, akik között lesz szerencsénk mandalori fejvadászokhoz, droidokhoz, de még egy padawanhoz is, szóval a változatosság karakterek terén garantált.
A San Diego-i Comic-Connak köszönhetően most azonban nemcsak Hawks, de az egész Zero Company mögött álló színészgárda is napvilágot látott, köztük pedig akad pár jól bejáratott, a franchise rajongói számára ismerős név is.
A stábban olyan színészek szerepelnek mint például Dee Bradley Baker, aki A klónok háborúja, valamint a Fiatal Jedik kalandjai című animációs sorozatokon is dolgozott, de itt van még Erica Luttrell, a legendás Matt Lanter és D.C. Douglas is.
Lanter ráadásul kiemelten fontos a rajongók számára, ugyanis négy év kihagyás után ismét ő kölcsönzi hangját majd Anakin Skywalkernek.
A színészek teljes listája a következő:
- Hawks (férfi): Jonathan Freeman
- Hawks (női): Erica Luttrell
- Kundri Fathom: Rekha Sharma
- Trick: Dee Bradley Baker
- Anakin Skywalker: Matt Lanter
- Runa Blask: Vic Michaelis
- Kabb Uppercut: JB Blanc
- Jae Mordant: Judy Alice Lee
- Cly Kullervo: Alex McKenna
- Bennic Halloren: Leo Howard
- Visser: Dylan Kenin
- Tel-Rea: Nicole Rainteau
- Neesh Renark: Jim Pirri
- M-3VO/Meevo: D.C. Douglas
- Typhon: Hunter Smith
A Zero Company augusztus 27-én érkezik, ha pedig szeretnél részletesebben olvasni a játékról, korábban írtunk róla "pár sort", amit itt megtaláltok.