Hirdetés

Megint kamuzott Dr. Disrespect, a Marathon fejlesztői buktatták le

|

A streamer nem túl tisztességes módszert talált ki önmaga és tartalmai népszerűsítésére.

Hirdetés

Újabb kínos húzással hívta fel magára a figyelmet Dr Disrespect, aki ezúttal azt a látszatot próbálta kelteni, hogy hivatalos partneri kapcsolatban áll a Marathon fejlesztőivel. A streamer egy X-posztban a #marathonpartner hashtaget használva reklámozta közvetítését a ma 19 órakor kezdődő Marathon server slam playtestről, ám amikor Paul Tassy, a Forbes videójátékokkal foglalkozó újságírója feltette a kérdést, valódi-e az együttműködés, a fejlesztőcsapat kertelés nélkül közölte, hogy szó sincs partnerségről.

Nem ez az első eset, hogy nyíltan hazudik a követőinek. Januárban azt állította, hogy meghívást kapott egy Highguard preview eseményre, sőt még egy hamis sajtóbelépőt is készített az akcióhoz. Akkor a helyzet nagyobb zavart okozott, hiszen bár meglepő lett volna egy ilyen meghívás, nem tűnt teljesen elképzelhetetlennek. Később azonban kiderült, hogy az egész történet kitaláció volt, de láthatóan ez lesz a stratégiája a továbbiakban, és igazából nem kockáztat semmit, mert a reputációjának úgyis lőttek.

Hirdetés

Mint ismeretes, Dr Disrespect, polgári nevén Guy Beahm, 2020-ban kapott végleges kitiltást a Twitchről, miután egy kiskorúval folytatott privát üzenetváltása kilépett a társadalmilag elfogadott keretek közül, és utóbb ő maga is helytelen irányról beszélt. A történtek ellenére YouTube-on folytatta pályafutását, sőt a Rumble platformon is aktív, miközben hírhedtségét láthatóan továbbra is marketingeszközként használja.

Beahmtől 2024-ben megvált saját társalapítású stúdiója, a Midnight Society, miután nyilvánosságra került a Twitchről történő kitiltásának pontos oka. A csapat később lehúzta a rolót, mielőtt megjelentette volna készülő extraction shooterét, bár NFT-k értékesítésére még sor került.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)