Hirdetés

Már tudjuk, mikor folytatódik a legjobb második világháborús stratégiai játék

|

Az eddig ismert mellett egy második kampánnyal kibővítve érkezik a Company of Heroes 3.

Hirdetés

Még az év elején összeállítottuk a legjobban várt stratégiai, taktikai és tycoon játékok listáját, amelyen okkal kapott helyet a Company of Heroes széria harmadik felvonása. Miután a Relic Entertainment már kétszer is bebizonyította, hogy kiváló érzéke van a második világháborús csataterekhez (több más szcenárióval egyetemben a science-fantasytől a középkorig), gondosan megőriztünk pár szabadnapot arra az esetre, ha Sega birtokában lévő kanadai stúdió végre a tudtunkra adja, hogy mikor dördül el a startpisztoly.

Hirdetés

Ez a pillanat most érkezett el, és aki netán attól tartott, hogy sok más alkotáshoz hasonlóan a Company of Heroes 3 is átcsúszik jövőre, megnyugodhat; ha minden terv szerint alakul, november 17-én végre kedve szerint felperzselheti az itáliai hadszínteret. Sőt, mint kiderült, Észak-Afrikába is ellátogathat egy eddig titokban tartott frakciót, a Német Afrika-hadtestet irányítva.

Ráadásul a dinamikus itáliai kampánnyal ellentétben teljesen tradicionális (értsd: lineárisan követik egymást a küldetések, és nem egy gigantikus térképen nyomulunk előre) észak-afrikai hadjárat nem holmi előrendelőknek járó DLC, hanem az alapjáték része. Persze 2023 folyamán számíthatunk majd rendszeres időközönként adagolt plusztartalmakra, új játékmódokra és funkciókra, amelyek fejlesztése során figyelembe veszik a játékosok visszajelzéseit is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)