Nem volt egyszerű menet az Activision-Blizzard felvásárlása, ugyanis a Microsoftnak át kellett verekednie magát a versenyhatóságokon, és természetesen a Sony is igyekezett ott elgáncsolni az üzletet, ahol csak lehetett, de végül sikerült, végbement az akvizíció.
Ez azt jelentette a Game Pass-előfizetők számára, hogy a vállalat gazdag múltjának megjelenései előbb vagy utóbb, de bekerülnek a szolgáltatásba, már csak azon ment a találgatás, hogy mikor melyik játékra számíthatunk. A legjobban nyilván a Call of Duty franchise részeit várják a felhasználók, de azért akad még néhány ínyencség az Activision-Blizzardnál, ami jól mutathat a Game Passban.
A Microsoft Gaming ügyvezetője (Phil Spencer), a Microsoft Gaming elnöke (Sarah Bond), valamint az Xbox Game Studios feje (Matt Booty) az Official Xbox Podcast különkiadásában ismertették többek között azt, hogy mi a helyzet az Xbox multiplatform-stratégiájával, valamint bejelentették, hogy mi lesz az első cím az Activision-Blizzard újdonságai közül, ami bekerül a Game Passba.
Sarah Bond elárulta, hogy az első csatlakozó a Diablo 4 lesz, amelyre március 28-tól számíthatnak az előfizetők az Xbox és a PC Game Pass esetében is. Ha esetleg elfelejtettétek volna, a következőről van szó:
Hogy mi követheti és mikor, még a jövő kérdése, de ezzel is elleszünk egy darabig.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!