Hirdetés

A volt Rockstar-vezetőt szexuális erőszakkal vádolják az Epstein-aktákban, de ő tagad

|

Leslie Benzies tagadja, hogy bármi közele volna Epsteinhez és a szóban forgó hölggyel folytatott kapcsolata közös megegyezésen alapult.

Hirdetés

Leslie Benzies, a Rockstar North egykori elnöke közleményben reagált az úgynevezett Epstein-aktákkal kapcsolatban felmerült vádakra, és határozottan vissza is utasította azokat. A fejlesztő szerint a róla megjelent állítások valótlanok és félrevezetők.

Néhány nappal ezelőtt olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint Benzies ellen szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak merültek fel, és az ügy hátteréről a Rockstar jelenlegi vezetője, Sam Houser is tudhatott. A történet azonban Benzies elmondása szerint egészen másképp zajlott.

Egy szóvivőn keresztül a Kotakunak eljuttatott nyilatkozatában Benzies azt állítja, hogy a vádat megfogalmazó személlyel mindössze egy rövid, három hónapig tartó, kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolata volt. Kiemelte továbbá, hogy soha nem találkozott Jeffrey Epsteinnel, nem járt az Epsteinhez köthető szigeten vagy ingatlanokon, és nem utazott a magángépén sem. 

Hirdetés

Benzies 2016-ban távozott a Rockstartól, majd megalapította a Build a Rocket Boy stúdiót, amelynek a tavalyi év legnagyobb bukását, a Mindseye-t köszönhetjük. Fontos hangsúlyozni, hogy az ügyben felbukkanó nevek egyéni beszámolókon alapulnak, és sem Benzies, sem Houser esetében nincs olyan információ, amely közvetlen kapcsolatot feltételezne köztük és Epstein között, vagy arra utalna, hogy az általa elkövetett bűncselekményekhez bármi köze lenne a két rockstaros vezetőnek.

Az ügy továbbra is érzékeny és sok kérdést vet fel, ugyanakkor jelenleg Benzies minden vádat visszautasít, és félrevezetőnek tartja az őt érintő állításokat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)