Akár aranyosnak, akár ijesztőnek, akár egyszerűen csak bizarrnak találjuk, egy dolog biztos: Labubu meghódította a világot. A különös külsejű, plüss-vinil játékfigura ma már nemcsak Ázsiában, de Európában és Észak-Amerikában is kultikus státuszra tett szert. A kínai Pop Mart által forgalmazott karaktert sztárok tűzik táskáikra, milliók gyűjtik aktívan, és sokan hosszú sorokat is hajlandók kiállni, vagy horribilis összegeket fizetni egy-egy ritkább példányért. Ó igen, vannak nyilván ritkább is szörnyecskék is, a Pokémon óta tudjuk, hogy ez menő dolog.
A játékfigurát körülvevő rajongás odáig jutott, hogy egyes boltokban verekedés tört ki a vásárlók között, míg más helyeken már feketepiaci hamisítványokat is terjesztenek. Kínai vámhatóságok például júniusban több mint 70 000 hamis Labubu-babát foglaltak le.
Egy "kedves, de kétbalkezes" karakter, ami beindította a gépezetet
Bár lehet, hogy ti a büdös életben sosem hallottatok még róla, a Labubu nem új szereplő a játékpiacon: a karakter már évek óta létezik, ám csak az utóbbi időben lett igazán globális jelenség. Megalkotója Kasing Lung hongkongi művész, aki a The Monsters nevű fantáziavilágában álmodta meg Labubu figuráját. A karakter nem egy konkrét mitológiához köthető, neve önmagában nem jelent semmit, de ikonikus külseje - hegyes fülek, nagy kerek szemek, kilencfogú vigyor - azonnal felismerhetővé teszi.
A Pop Mart, Kína egyik legsikeresebb játékgyártó cége 2019-ben kötött megállapodást Lunggal a karakter licencéről, és ezzel elindult a Labubu-siker története. A figura hivatalos jellemzése szerint "jó szándékú, mindig segíteni akar, de gyakran épp az ellenkezőjét éri el" - egyfajta elbűvölő anti-hős, aki a poszt-pandémiás világban sokak számára az esendő emberi természet szerethető tükre lett. Igen, még mindig róla beszélünk:
A gyűjtőszenvedély pszichológiája
A Pop Mart értékesítési modellje szinte tökéletesen passzolt Labubu világához. A "vakdobozos" (blind box), avagy nálunk talán jobban értelmezhető elnevezéssel "zsákbamacska" koncepció - vagyis hogy a vásárló csak kibontás után tudja meg, melyik figurát kapta - a meglepetés élményére épít, és kiválóan kihasználja a gyűjtők pszichológiáját. Fontos kiemelni, hogy egyáltalán nem olcsó mulatságról van szó, hazánkban egy pici Labubu nagyjából 8, míg egy nagyobb, 38 cm-es verzió már 35 ezer forint körül mozog, és még egyszer: vásárláskor nem is tudjuk, hogy pontosan milyen változata lapul a dobozban a kis lénynek. Az, hogy különböző sorozatok (például Big into Energy, Exciting Macaron, Fall in Wild) alatt újabb és újabb variánsok jelennek meg, folyamatos vásárlásra ösztönzi a rajongókat.
Egyes vásárlók még (ki tudja, mennyire sikeres) technikákat is kifejlesztettek arra, hogyan lehet kézbe fogva, súly és forma alapján kiszűrni a ritkább figurákat, az úgynevezett "chasereket".
A sztárok beszálltak, és az őrület világméretű lett
Bár a Labubu már 2022 végén elkezdett kilépni a kínai piacról, az igazi nemzetközi áttörés 2024 tavaszán jött. Először Lisa, a K-pop szenzáció Blackpink együttes tagja posztolt róla az Instagramon, majd Rihanna is lefotóztatta magát, ahogy egy Labubu figura lóg a Louis Vuitton táskáján. Kim Kardashian áprilisban 10 darabos gyűjteményét mutatta meg követőinek, míg David Beckham májusban lányától kapott egy Labubut, és természetesen azonnal posztolt is róla.
A közösségi média azóta tele van unboxing videókkal, fanartokkal, tematikusan telepakolt polcokkal, sőt, repülőtéri biztonsági ellenőrzéseknél is dokumentálták, ahogy a vámosok kíváncsian bontanak ki egy-egy dobozt.
A kínai "minijátékos" iparág úttörője
A Labubu-jelenség mögött álló Pop Mart céget Wang Ning alapította még 2010-ben, eredetileg egy "mindenes" bolt koncepcióval, amihez később társult a játékpiac. A nagy áttörést a 2016-ban elindított Molly-figurák hozták meg, de a Labubu volt az, ami igazán elindította a globális terjeszkedést.
A cég ma már több mint 2 000 úgynevezett "roboshoppal" (automata árusító géppel) működik világszerte, boltjai megtalálhatók a világ több mint 30 országában. A nemzetközi értékesítés a teljes bevétel közel 40%-át teszi ki. A hongkongi tőzsdén 2020 óta jegyzett vállalat részvényei az elmúlt egy évben több mint ötszörösükre drágultak.
A kínai soft power új arca?
A kínai állami média is felfigyelt a Labubu-jelenségre. A Xinhua hírügynökség szerint a játékfigura "bemutatja a kínai kreativitást, minőséget és kultúrát egy olyan nyelven, amit az egész világ megért". A kínai soft power, amely az elmúlt években megkopott a világjárvány és a nyugati-kínai feszültségek nyomán, most új lendületet kapott egy kedves(nek gondolt) kis szörnyeteg révén.
Elemzők szerint a jelenség arra is rávilágít, hogy a kínai márkák - legyen szó elektromos autókról, mesterséges intelligenciáról vagy éppen játékfigurákról - egyre nehezebben hagyhatók figyelmen kívül. Chris Pereira, a kínai piaccal foglalkozó iMpact tanácsadócég vezetője így fogalmazott:
"A BYD, a DeepSeek vagy a Pop Mart egyvalamiben közösek - annyira jók, hogy senkit sem érdekel, hogy Kínából jöttek."
Vajon meddig tart a Labubu-láz?
Mint minden trend, a Labubu-babákat övező hype is kifulladhat, vagy akár új szintre is emelkedhet. Egy biztos: a Labubu ma már nem csupán egy sokadik random figura a gyerekszobában. Ez a franchise világ új kedvence lett, és egyúttal a Kína legújabb, "legkedvesebb" arca a globális popkultúrában. És a nap végén hiába vakarja az ember a fejét, hiába áll értetlenül, miért költ valaki brutális összegeket random vigyorgó (vagy talán inkább vicsorgó) babákra, igazából mi sem vagyunk "jobbak", mint a Labubu-vásárlók. Mert ha tejesen őszinték akarunk lenni, abszolút egyéni ízlés, személyes preferencia az, hogy valaki egy videójátékos collector's edition szobrát, egy gondosan kipingált Warhammer-minit, egy Dragon Ball figurát, vagy egy gyűjtői képregényt pakol ki a polcára, egy funkció ugyanaz: a gyűjtői szenvedély boldogságot tud pakolni pici lelkünkbe. És erre szükség is van a hétköznapok millió és egy stresszforrása mellett.
Ettől még mondjuk szerintem a Labubu rohadt ronda, de más biztosan az én A Gyűrűk Ura figuráimon, vagy a LEGO Hulkbusteremen nevet hatalmasakat.