Hirdetés

Kiszámíthatatlan lesz, milyen befejezéshez jutunk az Avowed végén

|

A játék rendezője eloszlatta a kétségeket: az Obsidian új játéka is többféle lezárást kínál.

Hirdetés

Lepörgött januárban az Xbox évindító műsora, a Developer Direct, ahol a rengeteg érdekesség mellett átfogó betekintést kaptunk többek között az Obsidian legújabb belső nézetes akció-szerepjátékába is, amiről kiderült egy s más. Ezt követően, nem sokkal a konferencia után maga a játék rendezője, Carrie Patel beszélt arról, hogy szeretnék kemény döntéshelyzetek elé állítani az Avowed játékosait, most pedig egy újabb kérdést is tisztázott.

Patel ugyanis az amerikai IGN-nek a minap megerősítette, hogy valóban több befejezése lesz az Avowednak. Az erre irányuló kérdésre egészen pontosan azt válaszolta:

"Nyilvánvalóan! Mármint, ez egy Obsidian játék. Nem is mi lennénk, ha nem lenne több különböző befejezése a játéknak."

Hirdetés

Persze azt, hogy pontosan hány különböző befejezésre számíthatunk, nem részletezte Patel, illetve egyelőre még az is kérdéses, hogy ezek mennyiben térnek majd el egymástól. Az eddig elmondottak alapján egészen ígéretesnek tűnnek az Avowed döntési mechanikái, így kíváncsian várjuk, hogy mi sül majd ki belőle. A játék a tervek szerint idén ősszel jelenik majd meg PC-re és Xbox Series X/S konzolokra, illetve a megjelenés napján bekerül a Game Pass kínálatába is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)