Hirdetés

Itt látható, hogyan raboltak ki egy játékboltot, de az igazi bajt végül a menedzsment reakciója hozta el

|

Komoly felháborodást okozott az alkalmazottak között, ahogy a GameStop a nemrég történt bűncselekményt kezelte.

Hirdetés

A gyökereit egészen 1984-ig visszavezető GameStop videojátékbolt-hálózat Magyarországon ugyan sosem volt jelen, de idehaza is jól ismerhetitek a nevét, ha másért nem, akkor a 2021-es tőzsdebotrányból,  amikor egy csapat Redditező a cég részvényeivel zsonglőrködve csinált bolondot a Wall Street vén rókáiból.

A digitalizáció kihívásai miatt súlyos üzleti gondokkal küzdő üzletlánc azonban most nem a tőzsdei machinációk, hanem egy rablás és annak következményei miatt került be a hírekbe.

Az eset még január 10-én történt a pennsylvaniai Eastonban. Az érintett GameStop-üzletben mindössze egyetlen, nemrég felvett alkalmazott volt szolgálatban, amikor besétált két ember, és úgy tettek, mintha PlayStation 5 konzolt szeretnének vásárolni. Az eladó ekkor hátrament a raktárba, ahol az értékes gépeket tartják, a "vevők" pedig követték, majd közölték, hogy tegye fel a kezét, mert egy rablásról van szó.

Hirdetés

A rémült alkalmazott természetesen engedelmeskedett, a tolvajok pedig 10 darab PS5-tel távoztak, melyek összesített értéke 5000 dollár. (1,77 millió forint). Az esetet a biztonsági kamera is megörökítette, amit az Imgurra navigálva bárki megtekinthet. A történet azonban csak ezt követően indult be igazán, a GameStop ugyanis egy hét múlva kirúgta a bolt vezetőjét, aki már 13 éve dolgozott a cégnek, s a rablás idején nem is volt szolgálatban. Cikkünk írásáig a cég nem kommentálta az ügyet, de valószínűleg a konzolok eladásakor érvényes procedúra be nem tartását kérték számon a menedzseren (előbb a fizetésnek kellene sorra kerülnie, és csak akkor hozhatnák előre a terméket).

A vállalat döntése komoly felháborodást szült, tiltakozásként a bolt többi dolgozója is beadta a felmondását. Az ügy ezzel ismét felszínre hozta a GameStopnál tapasztalható problémákat: a költségcsökkentési törekvések miatt egyre kevesebb emberrel üzemeltetik a boltokat, egy-egy menedzser például már két helyszínt kénytelen párhuzamosan vezetni, a dupla munkáért viszont óránként csak 1,25 dollárnyi (443 forint) fizetésemelést kaptak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az alkalmazottak emellett arra is panaszkodnak, hogy a tapasztalatlan friss belépők nyakába rövid úton nagy felelősség szakad, miközben kevesebbet keresnek, mint ami a kiskereskedelem többi nagy szereplőjénél (pl. Best Buy, Target) lehetséges. A helyzetet tetézte, hogy nemrég megvágták a boltvezetők túlórapénzét, ami sokaknál közel 500 dollárnyi fizetéscsökkenést eredményezett. Mindezek kapcsán volt, aki felvetette, hogy a GameStopnak akadt 100 millió dollárja egy korábbi NFT-s befektetésre, de a dolgozóit nem képes tisztességesen megfizetni.

Az elmúlt évekből ugyanakkor nem ez az első eset, hogy az üzletlánc dolgozói hangot adnak a nemtetszésüknek, a GameStop körül lényegében folyamatosan áll a bál az utóbbi időben. Akit mélyebben is érdekel az aktuális botrány, egy vonatkozó Reddit-poszt alatt több GameStop-dolgozó is kifejtette a véleményét az ügyről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)