Hirdetés

Ismét elhalasztották a Star Wars játékot, aminek még idén kellett volna megjelennie

|

Idén már biztosan nem jelenik meg, 2023-ra csúszott a Star Wars Hunters.

Hirdetés

Még 2018-ban ráztak kezet a Disney és a Zynga képviselői annak apropóján, hogy sikerült megállapodniuk egy Star Wars mobiljáték kapcsán. A szóban forgó, mobileszközök mellett Nintendo Switchre is érkező játékot, vagyis a Star Wars Hunterst végül a 2021 februári Nintendo Directen jelentették be. 

Egy arénaalapú multiplayer lövöldéről van szó, ami kétségtelenül nem lesz az utóbbi idő leginnovatívabb Star Wars címe, de már csak free-to-play mivolta miatt is megérdemelhet egy próbát. A megjelenésig azonban csak nem sikerül eljutnia a Zyngának. 

Hirdetés

Ismételten el kellett ugyanis halasztani a Star Wars Hunters érkezését. Az iOS-re, Androidra és Switchre megjelenő játékot még 2021 végén ki kellett volna adniuk az előzetes ígéretek szerint, de végül 2022-re csúszott a Hunters. Sejthető volt, hogy azért nem árulták el még mindig a pontos megjelenési dátumot, mert nem áll jól a projekt, most pedig ez bizonyossá vált.

A Zynga Twitteren jelentette be, hogy idén már biztosan nem jelenik meg a Star Wars Hunters, a játékot egészen 2023-ig el kellett tolni. Elmondásuk szerint egy olyan játékot szeretnének letenni az asztalra, ami még évekig szórakoztató lesz, ehhez viszont még több időre van szükségük. 

2023-ban egyébként nem fognak unatkozni a messzi-messzi galaxis rajongói, hiszen jövőre érkezik majd a Jedi: Fallen Order folytatása, a Jedi: Survivor is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)