Hirdetés

iOS-re jön a játéktörténelem legnagyobb megváltástörténete

|

A Hello Games játéka 10 év után iOS-en is tiszteletét teszi.

Hirdetés

A Hello Games bejelentette, hogy több mint 10 évvel az eredeti PS4-es és PC-s megjelenést követően a No Man's Sky október 28-án megjelenik iOS-re. Ezzel egy újabb platformot pipál ki a stúdió, a játékuk ugyanis 2016 augusztusa óta már megjelent Xbox One-ra, Xbox Series X|S gépekre, PlayStation 5-re, de még Nintendo Switchre és Switch 2-re is. PC-n ráadásul a Steamen és a Microsoft Store-on belül is elérhető, tehát van bőven lehetőség, ha ki akarjuk próbálni.

A No Man's Sky ingyenesen letölthető és kipróbálható lesz, és csak akkor kell érte fizetnünk, ha valóban megtetszett a játék.

Hirdetés

A hatalmas nyílt világgal, procedurálisan generált bolygókkal teli játék a mai napig sokak kedvence, miután a botrányos rajtot követően a Hello Games nem hagyta magára, hanem addig csiszolgatta, amíg be nem érett a munkájuk gyümölcse. A mai napig rengeteg felfedeznivaló vár a játékosokra, akik eddig az összes planéta kevesebb mint 1%-át fedezték fel.

2025 szeptemberében többen játszottak vele, mint valaha, azzal pedig, hogy hamarosan iOS-en is debütál, könnyen lehet, hogy ismét egy nagyobb tömeg fog rákattanni. A játék természetesen tartalmazza a megjelenés óta érkezett összes nagy tartalmi frissítést is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)