Hirdetés

Ilyen lesz a Dead Space remake játékmenete

|

A kontraszt kedvéért összehasonlították a fejlesztők a Dead Space eredeti változatával.

Hirdetés

Amennyiben minden terv szerint alakul, akkor a kívül-belül megújuló Dead Space lehet a 2023-as esztendő egyik első nagy sikere. A fejlesztést végző Motive Studio nem érte be annyival, hogy a Frostbite legfrissebb verziójában újraalkossa a 14 éves játék assetjeit, hanem merészebb átalakításba kezdett.

Ennek folyományaként az első részben még teljesen néma, és lényegében személyiség nélküli Isaac Clarke végre megszólal. De nemcsak a dialógusokat írta át és bővítette ki a csapat, hanem a játékmenetbe is belenyúlt, amit egy hosszabb, 8 perces videóval prezentált nekünk.

Hirdetés

Rögvest az elején szembetűnik, hogy a bolygóroppantó belseje nemcsak részletgazdagabb, de tágasabb is, ráadásul a hajó eredetileg töltőképernyőkkel elszeparált szakaszai között most zavartalanul, teljesen szabadon mozoghatunk. Szintén újdonságként éljük majd meg az Intensity Spawn Director névre keresztelt rendszer működését, amely arról gondoskodik, hogy az eredetileg mindig ugyanonnan és ugyanakkor támadó necromorphok a remake-ben már kiszámíthatatlan módon üssenek rajtunk.

Mindezen túl még a többi szereplőt hangsúlyosabbá tevő mellékküldetések, továbbfejlesztett csonkolás, új alternatív tüzelési módok, valamint eddig nem látott fejtörők várják a visszatérő veteránokat és a USG Ishimura fedélzetére első alkalommal lépő újoncokat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Dead Space remake 2023. január 27-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)