Hirdetés

Hitman Absolution - látványos tömeg technológia bemutató a GDC-n

|

Egy játékban ma már nagyon fontos a hitelesség - és ez nem csak a főbb szereplőkre, hanem már a tömegre is vonatkozik.

Hirdetés

Az IO Interactive saját fejlesztésű Glacier 2 motorjának egyik új vívmánya a G2-tömeg technológia. A Glacier 2-t az alapoktól úgy tervezték, hogy a Hitman: Absolution fejlesztők minden elképzelésüket megvalósíthassák vele.

Nagyon fontos feladat volt a fejlesztők számára a nagy méretű tömegek élethű szimulálása, melyek során a játékos kontaktusba kerülhet a tömeggel, annak minden egyes tagjával, illetve hatással is lehet rájuk - ez nem kis technikai kihívást jelentett.

Kasper Fauerby, az IO Interactive vezető fizika programozója San Francisco-ban a Game Developers Conference előadásán mutatja majd be ezt az újszerű és látványos technológiát. A bemutató során  akár 1200 fős tömeget is megmozgat majd a motor és kiderülnek ennek technológiai és optimalizációs titkai is, mellyel a Hitman: Absolution a jelenlegi konzolgeneráción stabil 30 képkocka/másodperc sebességgel fut ekkora tömeggel is. Az előadás kitér majd a tömeg implementálásának folyamatára, betekintést adva az algoritmusokba és a tervezési döntések részleteiről is beszámolva.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)