Hirdetés

Heti mozipremierek 09.17-09.24.

|

Amíg Hollywood egy kicsit pihen, addig egy magyar és egy luxemburgi-belga-francia produkció kerül a mozivászonra.

Hirdetés

Mint azt már említettem, ezúttal két filmünk lesz, melyek közül az egyik egy politikai dokumentumfilm, míg a másik egy aranyos animáció, melyet végre-valahára nem a Dreamworks vagy a Pixar készített (valjuk be, már ők sem tudják hozni a régi színvonalat, amit a Shrek vagy Nemo Nyomában esetén tapasztaltunk)

Első filmünk a magyar gyártású Hitvallók és ügynökök, mely arról rántja le a leplet, hogy a kormány 1945 után hogyan oszlatta fel a szerzetesrendeket, zárta börtönbe a papokat, hogy az ÁVH hogy férkőzött be a papi körökbe informátoraikkal. Összefoglalva megismerhetjük az akkori és mostani idők vezetőségének és vallási alakulatainak működését. A rendezői székben Kabay Barna és Petényi Katalin foglalt helyet.

A második egy egész estés animációs film, a Pánikfalva, melyet Stephane Aubier és Vincent Patar közösen rendeztek. A film egy luxemburgi-belga-francia koprodukció. A történet egy bajkeverő párosról szól, név szerint Cowboy és Indián, akik most természetesen megint kitaláltak valami olyat, amivel veszélybe sodorják mind magukat, mind a többi körülöttük élő egyént. Lónak születésnapja lesz, s erre a két barát kitalálja, hogy ők készítenek neki egy grillsütőt. Megrendelik az alapanyagot, ám kicsi hiba csúszik a rendszerbe: 50 helyett 50 milliárd téglát szállítanak hozzájuk. Időközben Ló háza összeomlik, így már meg is van, hogy lehetne felhasználni ezt a temérdek mennyiségű nyersanyagot. Mindenki számára könnyen emészthető vígjáték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)