Hirdetés

Hatalmas siker a Wordle, de nem sok jóra számíthat, aki másolni akarja

|

Mivel világszerte tömegek játsszák Josh Wardle szójátékát, természetesen felfigyeltek rá azok is, akik mások ötleteiből szeretnek pénzt csinálni.

Hirdetés

A Wordle egy meglepően népszerű kis móka lett, amit részben egyszerűségének is köszönhet. Egy 5 betűs szót kell kitalálnunk 6 esélyből, miközben a játék igyekszik terelgetni minket tippjeink alapján. Az oldalt Josh Wardle készítette, de túlzás lenne azt állítani, hogy ő találta fel a formulát.

Erre hivatkozva Zach Shakked elkészítette saját variációját, amit fel is töltött az iOS digitális üzletébe. Az alkalmazás meglepően rövid életű volt: az Apple 48 órán belül el is takarította azt.

Hirdetés

Shakked ugyanúgy a Wordle nevet adta játékának (ehhez igazából joga volt, mivel Wardle nem védette le a Wordle nevet), és a koncepció is sokban egyezett az eredetivel. A különbség az volt, hogy az alkalmazásban 4 és 7 szavas variánsokat is lehetett játszani, illetve hogy pénzért cserébe több fejtörőt is kaphattunk naponta.

Shakked nagy örömmel jelentette be, hogy mekkora sikert aratott az alkalmazásával, aminek persze az internet nem örült. Sokan nehezményezték, hogy Shakked lenyúlta a nevet és a koncepciót, majd fizetős opciót is épített az appba. Az emberek még elő is rángatták egy korábbi tweetjét, amiben az alkotó azt hirdette, hogy mennyire utálja azokat, akik csak lemásolják mások projektjeit.

Egyelőre nem tudni, hogy az Apple miért is szedte le az alkalmazást az App Store-ból. Sokan arra tippelnek, hogy Wardle jelentette be a Wordle másolatot. Hogy így történt-e vagy sem, az most nem is annyira lényeges, tekintettel arra, hogy az Apple egyébként is szisztematikusan írtja a Wordle névvel feltöltött hasonmásokat - ugyanakkor a koncepcióra épült egy tévés vetélkedő, a Lingo, ennek mobiljáték változata letölthető iOS-re és Androidra is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ettől függetlenül ha egy valamit megtanulhattunk a Flappy Bird mániából, az az, hogy egy jó ötletet gyorsan követ majd egy rakat élősködő.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)