Hirdetés

Gyanúsan gyorsan pörög az új vezérigazgató Xbox-profilja

|

A rajongók szerint túl gyors a tempó, de lehet, hogy csak felzárkózik.

Hirdetés

Alig egy hónapja létezik az Xbox új vezérigazgatója, Asha Sharma hivatalos Xbox-profilja, de máris több mint 10 000 Gamerscore szerepel rajta. A közösségi médiában maga Sharma osztotta meg a gamertagjét, amit követően az internetes "nyomozók" azonnal darabokra szedték a fiók aktivitását.

A profil január 15-én indult, vagyis alig négy héttel azelőtt, hogy Sharma átvette a stafétát a váratlanul visszavonuló Phil Spencer helyétől. Azóta azonban elképesztő tempóban gyűltek az achievementek. A felhasználók kiszúrták, hogy 100 százalékos teljesítést ért el a Firewatch című játékban, valamint a Ball x Pitben is, utóbbival állítólag 43 órát töltött egyetlen hét alatt. Emellett ritka achievementeket oldott fel a Minecraftban, és több nagy Xbox-branden is végigszaladt, köztük a Halo, a Forza Horizon, a Fallout és a Borderlands címein.

A találgatások szerint a fiókot mesterségesen "turbózzák fel", hogy Sharma hitelesebbnek tűnjön a keményvonalas játékosközösség szemében. Felmerült az is, hogy a Minecraft esetében achievement-szervereket használhattak a gyors haladás érdekében. Konkrét bizonyíték nincs, de sokaknak furcsa, hogy egy frissen kinevezett, rendkívül elfoglalt vezető ilyen intenzitással pörgeti a játékokat.

Hirdetés

A barátlista mindössze néhány nevet tartalmaz, köztük az Xbox egyik közösségimédia-menedzserét és Phil Spencert is. Sharma egy kommentben tréfásan reagált arra a vádra, hogy most kezdett csak "hozzányúlni" a játékokhoz, mondván: "Nem vagyok XboxP3", utalva elődjére. Amikor valaki mesterséges intelligencia által vezérelt fiókot emlegetett, annyit válaszolt: "Beep Boop Beep Boop."

A háttérben az is szerepet játszhat, hogy Sharma korábbi pályafutása inkább az AI-hoz kötődött, mintsem a játékiparhoz, így kinevezése eleve szkepticizmust váltott ki. Az is lehet azonban, hogy tudatos felzárkózási kísérletről van szó, és az új főnök egy olyan ember, aki szeretné első kézből megismerni azokat a termékeket, amelyekért mostantól felel.

Akár mesterséges boost, akár őszinte darálás áll a háttérben, az biztos, hogy a közösség most árgus szemekkel figyeli az új Xbox-vezér profilját.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)