Mostanra valószínűleg túljutottak a gyász mindegyik fázisán azok az exkluzivitáshoz körmük szakadtáig ragaszkodó Xbox-játékosok is, akik igazán akkor döbbentek csak rá, hogy a Microsoft teljesen komolyan gondolja ezt a multiplatformosdit, amikor már olyan ős-xboxos franchise-okhoz tartozó játékok is elkezdtek felbukkani PlayStation 5-ön, mint a Forza Horizon 5. Holott a lassuló konzoleladások miatt teljesen észszerű döntés a nyitás a rivális konzolgyártók platformjai, azok közönsége és az így elérhető potenciális vásárlók millióinak a pénztárcája felé, ráadásul - tekintettel az elmúlt egy-másfél év elbocsátásaira és stúdióbezárásaira - könnyen lehet, hogy az így befolyó pluszbevétel lesz az, ami segít elkerülni az Xbox Game Studios, a Bethesda, az Activision és a Blizzard alá tartozó stúdióknak, hogy az Arcane Austin és a The Initiative sorsára jussanak.
Egy autós játéksorozat esetében nyilván teljesen mindegy, hogy melyik rész tesz kirándulást "ellenséges területen", elvégre nincs sztori, amiből fel kellene zárkózniuk az új platform játékosainak, tehát még akkor is kézenfekvő választás lett volna a legutóbbi, mexikói FH epizóddal kezdeni, ha időközben a lejárt licencek miatt nem váltak volna elérhetetlenné a korábbi játékok. A Gears of War azonban más tészta, a széria részeinek cselekménye egymásra épül, és még az olyan spin-offok is ezer szállal kapcsolódnak a fősodorhoz, mint a Judgment és a Tactics. Magyarán keresve sem lehetett volna jobb kiindulási pontot találni a jövőre már a 20. évét ünneplő első résznél, mert így a PS5-ös játékosok is épp ugyanott csatlakozhatnak be a történetbe, és ismerkedhetnek meg a szereplőkkel, mint hajdanán az xboxosok, majd utánuk a PC-sek, csak épp korszerű körítéssel tálalva.
Háborúellenes kiáltvány
A Gears of War eseményeinek középpontjában egy pusztító háború áll, amelyet a sáskáknak nevezett, földalatti barlangrendszereikből a felszínre törő lények indítottak a Serán élő emberek ellen. Utóbbiak hadserege a technológiai fölény dacára egyik ütközetet a másik után veszítette el, mire a vezetés úgy döntött, egyetlen kivételével az összes várost hamuvá változtatja a Hammer of Dawn, egy műholdakra telepített tömegpusztító fegyverrendszer segítségével, alig három napot adva a civileknek, hogy elérjék az utolsó menedéket. Ezzel azonban nem fordították meg a háború menetét, csupán időt nyertek, ezért több mint tíz évnyi folyamatos védekezés után új tervvel álltak elő, bár akkor még nem tudták, hogy annak sikere egy dezertálás miatt börtönbe zárt katonán múlik. Természetesen Marcus Fenixről beszélünk, aki legalább akkora név az Xbox panteonjában, mint John-117, és bár nem turbózták fel a testét műtéti úton, továbbá nincs erőpáncélja sem, tökösségben és merészségben semmiben sem marad el a legendás Master Chieftől.
Bajtársai hasonlóan keménykötésű, már-már karikatúraszerűen eltúlzott fickók, de ez a 2000-es évek közepén a legkevésbé sem zavarta a játékosokat, akik lelkesen vetették bele magukat a dudebro és cover shooterek alfájának és ómegájának számító lövöldébe. A badass karakterek és az időnként meglehetősen vicces egysorosok mögött azért egy elég komoly, háborúellenesnek is nevezhető történet húzódik meg súlyos atrocitásokkal és bűnökkel megspékelve, amely eddig 7 játékon, valamint számos regényen és képregényen keresztül bontakozott ki, az első Gears of War pedig olyan ízelítő mindennek a velejéből, ami után a playstationös pajtások egy emberként fogják követelni a többi rész átportolását is, nem beszélve a fejlesztés alatt álló Gears of War: E-Dayről.
Élet és halál a fedezék mögött
De ne szaladjunk ennyire előre, essék szó a játékmenetről is, ami még a narratívánál is nagyobb vonzerővel bír. A Gears of War fedezékharcos shooter, amit azt jelenti, hogy aki nem tapad úgy hozzá egy, az ellenség irányából megeresztett lövedékek felfogására alkalmas tereptárgyhoz, mintha az lenne élete szerelme, pillanatok alatt kiiratkozik az élők sorából. De persze az sem nyerő taktika - főleg komolyabb nehézségi szinteken -, ha lecövekelünk valahol, mert a sáskák előbb vagy utóbb oldalba, vagy hátba támadnak. Mindenesetre a kampány úgy van felépítve, hogy mire elhagyjuk a kótert egy helikopteren, már megismerkedtünk az alapokkal, amire fokozatosan rakódik majd rá a szükséges tudás, ahogy haladunk előre a kampányban újabb és újabb kihívásokkal szembesülve. Nem kell sok idő, és már ösztönösen felgyorsítjuk a tárcsere folyamatát (persze olykor-olykor elszúrjuk az időzítést, amitől az egész még tovább tart, és könnyen végzetessé válhat, ha emiatt rosszkor vagyunk kiszolgáltatottak), és azt is megjegyezzük, hogy szűk helyeken érdemes a sörétes Gnasherre váltani az emblematikus Lancer, a láncfűrésszel felszerelt rohampuska helyett.
Kívülről szemlélve úgy tűnhet, a Gears of Warban semmi mást nem kell csinálni, csak egyik összecsapás helyszínétől a másikig sétálni, és közben hallgatni a lassan csapattá kovácsolódó Marcus, Dom, Cole és Baird bajtársi csipkelődését, majd ott a szokott módon likvidálni az ellenséget:
- a fedezékből kilógó fejet és egyéb testrészeket célozni;
- ha van rá mód, akkor oldalba kapni;
- a vájatokat, amelyeken keresztül támadnak, gránáttal beomlasztani.
Ugyanakkor ez a típusú harc kevés játékban ennyire élvezetes, és igazság szerint a játékmenet változatosabb, mint azt elsőre gondolnánk: van, amikor egy hagyományos fegyverekkel meg sem karcolható lény üldöz, máskor beszakadhat a lépteink alatt a padló, vagy épp egy hullámvasútnak is beillő csillerendszeren utazunk a célállomásunk felé. Ezek, akárcsak a bossharcok mind-mind megtörik a monotonitást, de a legmarkánsabban az autókázással megtoldott rész "lóg ki", amelyet minden kétséget kizáróan a Pitch Black - 22 évente sötétség ihletett. A rajokban támadó fényérzékeny kryllek kísértetiesen emlékeztetnek David Twohy és Vin Diesel 2000-es sci-fi horrorjára. Itt is ugyanaz a sors vár azokra, akik biztonságot jelentő fényforrás nélkül maradnak a sötétben, amitől a küzdelem a sáskákkal még feszültebbé válik. Előrehaladni pedig csak úgy tudunk, ha fényt csinálunk, például lángra lobbantott üzemanyagtartályokkal, vagy reflektort használva, ami kvázi előfutárként szolgált a hasonló koncepcióra épülő A Plague Tale széria számára.
Amikor pedig nincsenek új mechanikák, akkor a rendkívüli aprólékossággal kidolgozott helyszínek tartják frissen az élményt: Ephyra romvárosa a háborús sebek tépázta monumentális épületeivel különösen megkapó, de még a bányával egybekötött gigantikus gyártelep is részletgazdag, ráadásul - ellentétben az eredeti, még Xbox 360-ra megjelent változattal - nincs híján színeknek sem. Ha valamit, hát azt a játékok sokaságát megfertőző, szürke és barna tónusú színvilágot nem sírjuk vissza abból a korszakból.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Az új, Reloaded kiadás piszok jól néz ki, s bár kétségkívül volt vele munkája a The Coalition csapatának a munka dandárját már tíz évvel ezelőtt elvégezte, amikor Xbox One-ra elkészítette a remake-nek is beillő Ultimate Editiont. Most a bevilágítás és az effektek felturbózása mellett "csak" a felbontást emelte 4K-ra, miközben megduplázta a képfrissítési rátát, így a kampány 60, a multiplayer 120 fps-sel fut. Az a multiplayer, amely tartalmilag ugyanazt nyújtja az xboxos és PC-s tábornak, mint eddig, tehát igazából csak a playstationösöknek jelent majd érdemi újdonságot a 8 játékmód és a 19 nem túl nagy térkép, ahova az újoncok csak meghalni járnak. A versus jellegű multi ugyanis a Gears of Warban a veteránok darálója, akik flippergolyóként pattognak faltól falig, és biztos kézzel osztják a fejlövéseket, vagy rohannak le és végeznek ki egy közvetlen közeli Gnasher-találattal. A jó hír, hogy a platformok közötti átjárás miatt nem fognak egyhamar elnéptelenedni a szerverek, pláne úgy nem, hogy hogy az Ultimate Edition tulajdonosai lényegében ingyen frissíthetnek a Reloadedre (más kiadó ezért nagy valószínűséggel róluk is legombolta volna a teljes árat, szóval emiatt mindenképpen jár a pacsi a Microsoftnak).
A változtatás hiányával a többjátékos rész hű maradt ugyan az eredeti élményhez, de emiatt a lehetőségeket karcsúnak találhatják a modern multis címek kínálatához szokott játékosok. Itt nincs horda mód, és botok ellen sem lehet gyakorolni, tehát egyedül a kampány készítheti fel a kezdőket arra a vérfürdőre, ami rájuk vár. Egy próbát mindenképpen megér, hátha ráéreznek az ízükre, de ha mégsem, újra nekifuthatnak a sztorimódnak, csak már magasabb nehézségi fokozaton, és esetleg egy cimborájuk társaságában, hogy együtt legyenek részesei annak a történelmi pillanatnak, amikor az egyik legismertebb és legjobb Xbox-játék elindul a PS5-ükön. Micsoda időket élünk, kérem szépen, micsoda időket!
