Hirdetés

GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén

|

Nem múlhat el hétvége anélkül, hogy vallomásra bírnánk a GS munkatársait azt illetően, hogy milyen játékokkal igyekeznek kikapcsolódni.

Hirdetés

Orgyilkosok, űrgárdisták, a COG egykori katonái és még sokan mások ragadnak fegyvert, ontanak vért és halnak hősi halált csak azért, hogy bennünket szórakoztassanak.

Paca - Szánalmasan alacsony a Light-szintem Destiny-ben, és sok kedvem ugyan nincs hozzá, a raid miatt muszáj lesz órákon át grindolni, hogy a tesztbe le tudjam írni, ha az legalább jó az új kiegészítőben. Állítólag jó. Emellett Coloradóba megyek a 47-essel gyilkolni. 

Kaci - Lassan de biztosan közeledik a Dishonored 2 megjelenése, úgyhogy épp itt az ideje, hogy harmadszor is kipörgessem az első részt, ezúttal minden DLC-vel együtt. Nyugi, most sem bántok majd senkit, észrevétlen besurranóként küzdök a saját igazamért. Na jó, ha felbosszantanak, akkor néhány őr lehet, hogy megismeri a pengém.

mazur - Hétvégém a teljes ökumené jegyében telik, cikázok három platform között. PC-n egy kis WoW, PS4-en egy kis Destiny... illetve most szólt Chava, hogy befutott a Gears of War 4 is, és a nyugodt teszteléshez szüksége lesz egy co-op partnerre akinek a háta mögé bújva jegyzetelhet, ezért elképzelhető, hogy rákukkantok arra is. Hiába, mindig csak a munka!

Somi - Páromnak új gépe lett, és azt teszteljük, mennyire bírja a dolgokat. Így a menü: GTAV, Mortal Kombat X, Company of Heroes 2 lesz. Amit viszont nagyon várok az a Hello, Neighbour lopakodós, rémisztgetős fantasztikum, sajnos csak 2017-ben jön.

- A végtelenségig ugyan nem nyűgözött le a Warhammer 40,000: Eternal Crusade, de a hibái ellenére ahhoz pont elég szórakoztató, hogy néhány körre visszacsábítson a hétvégén.

Csirke - Jelenleg éppen az NHL 17-et tesztelem, de pár óránként menthetetlenül visszacsábulok a Forza Horizon 3 elé egy-két futam erejéig. A jéghokis sorozat legújabb részégben egyébként elég mókás, hogy mennyi távoli gólt lehet elérni. Próbáljátok ki, meglepő lesz az eredmény!

HP - Dead Rising Triple Pack forog éppen mérsékelt lelkesedés mellett, akárhogy is nézem, kicsit megkopott már az a mechanika és játékélmény, amit 5-10 évvel ezelőtt még működött. Bár a 72 órás időlimittől akkor is agyvérzést kaptam, most is megpattant egy ér finoman. Öreg vagyok én már ehhez.

Tonight - Hozzám került nem olyan régen a Lost Planet 3 nevű valami, ami igazából annyira nem tűnik alapból érdekesnek, viszont amikor kiderült, hogy az írókat díjra jelölte a Writers Guild of America, akkor azért kíváncsi lettem rá.

Nightwolf - Folytatódik a történet Tyria földjén, hát még jó, hogy visszatérek és pár hónap kihagyás után újra szakít mifelénk a Guild Wars 2. Új terület is érkezett, ami úgy igénybe veszi a vitorlázó hátisiklószerűségünket, hogy az már visít. Elsőre én erőltetettnek éreztem a rengeteg meglovagolható légáramlatot, de mostanra már annyit használom, hogy elfelejtettem járni. 

Chava - Őrlődöm Sera és a Föld között. Melyiket mentsem meg hamarabb? A Gears of War 4 a reflexeimet, az XCOM 2 a taktikai érzékemet, a szerencsémet és a türelmemet teszi próbára.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)