Hirdetés

Este is sok feladat vár majd ránk a Dying Light 2 világában

|

Már csak néhány nap választ el minket attól, hogy belevethessük magunkat a Dying Light 2-be.

Hirdetés

Hosszú ideje tevékenykedik már a Techland a Dying Light 2-n, ami minden jel szerint egy szuper játéknak ígérkezik. A február elején megjelenő játékot nem csak egyedül, hanem barátainkkal is tolhatjuk, számos DLC érkezik hozzá és azt is elárulták, hogy rengeteg olvasnivaló is került a világba.

Egy dologról azonban eddig méltatlanul kevés szó esett. Az első részben nagyon szerettünk éjszaka is kalandozni, de vajon milyen lehetőségeink lesznek a folytatásban?

Hirdetés

A Dying Light 2 fejlesztői nagy hangsúlyt fektettek az éjszakai tevékenységekre is, így még véletlenül sem kell majd soha unatkoznunk, amíg éjszakába borul a pálya. Az egyik szuper lehetőség, hogy egyszerűen elmegyünk kalandozni a sötétben. Ilyenkor a Dark Zone területek is egyszerűbben megközelíthetőek, ahol számos alapanyagra és további értékes cuccokra tehetünk szert. Ezzel kapcsolatban egy szabályt azonban nem árt a fejünkbe vésni: hagyjuk el a zónát, mielőtt felkel a nap, akkor ugyanis elárasztják a zombik és szinte nullára csökken a harc nélküli kijutás esélye.

Miközben felfedezzük Villedor területét, belefutunk majd GRE Anomalies névre hallgató területekbe. Ezek nappal is jól felismerhető arénáknak tűnnek, ilyenkor azonban nem sokat tudunk majd itt csinálni. Ellenben este, mikor egy különleges élőhalottal tudunk megvívni értékes felszerelésért. A loot nem lesz olyan jó, mint a korábban említett Dark Zone-okban, ellenben a harc sem annyira nehéz, hogy ne érje meg újra és újra visszatérni a jóságokért.

Végül, de nem utolsósorban Villedor egy metróhálózattal is rendelkezik, amit gyorsutazási pontként lehet használni, ehhez azonban először egy kihívást kell teljesítenünk. A hálózat állomásait először vissza kell szereznünk, amihez be kell jutnunk, majd újra kell indítanunk az ott található generátort. Ezt persze nappal is megtehetjük, akkor azonban jelentősen nehezebb, ugyanis ezek a helyszínek tulajdonképpen Dark Zone-ok a térképen.

Amint a generátort egy állomáson sikerült munkára bírni, onnantól a térkép azon pontjára bármikor instant utazhatunk, de ne feledjétek, veszélyes területen jártok.

A Dying Light 2 megjelenéséig már alig néhány nap van hátra. A Techland legújabb kalandja február negyedikén kerül a boltok polcaira. A játék PC-re, Xbox One-ra és Series gépekre, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is megjelenik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)