Egy japán középiskolai tanár igazán kreatív módszerrel próbálja feldobni az angolórákat. A diákoknak Hideo Kojima legendás horrordemóját, a P.T.-t kell játszaniuk angol nyelven. Az ötlet elsőre őrültnek tűnik, de a cél nem a rémisztgetés volt, hanem hogy a tanulók valódi, spontán kommunikációs helyzetben gyakorolják a számukra idegen nyelvet.
A diákoknak a játék során egymásnak kellett angol utasításokat adniuk, mint például hogy "vegye fel a telefont", tehát az egész egy interaktív csoporfoglalkozássá alakult. A tanár blogbejegyzése szerint a diákok ugyan rettegtek, amikor megszólalt a játékban a telefon, de közben izgatottan és természetesen használták az angolt, pont ahogy a tanár remélte.
Amikor a testvérem még a szakmájában, vagyis angoltanárként dolgozott, akkor tök sok időt töltöttünk azzal, hogy South Park epizódokból vágjunk ki részleteket és ahhoz készítsünk nyelvi feladatlapokat, hogy a fiatalok olyan környezetben lássák a szavakat és kifejezéseket, amikbe maguktól is belefutnának.
A történet egyébként különösen időszerű, hiszen Kojima most ismét a horrorhoz tér vissza, ezúttal az Xbox támogatásával készülő OD című játékkal, ami akár még a spirituális utódja is lehet a P.T.-nek. Bár a horrorjáték aligha tankönyvbe illő tananyag, szerintem ez elég jól mutatja, hogyan lehet a digitális kultúrát és a kreatív gondolkodást beépíteni a nyelvoktatásba, amivel érdekesebbé lehet tenni az egyébként száraz tananyagot a tiktok-generáció számára is.