A 28 évvel később kritikámban kellemetlenül sokat beszéltem a különböző bice-bóca élőhalottakkal kapcsolatos - egyesek szerint akár további kivizsgálásra is érdemes - érzelmeimről, ami alapján talán nem olyan meglepő, hogy a Dying Light: The Beast tesztje végül az én billentyűzetemen landolt. A Techland két nappal a megjelenés előtt biztosított nekünk egy kódot a játékhoz, amit nagyon köszönünk, ugyanakkor a 18-án lejáró embargóra nem tudok nektek egy olyan írást szállítani, amit szívesen adnék ki a kezemből. A játékkal haladok, a teszt készül, a Dying Light: The Beast pedig egyelőre a Dying Light: The Best.
A teszt spoilereket tartalmaz a Dying Lighttal és a hozzá megjelent kiegészítőkkel kapcsolatban
Egy kicsit aggódtam, amikor Chava rám osztotta a tesztet, mert ugyan a zombik mindig szívesen látott vendégek a kijelzőimen, de nekem teljesen kimaradt a Dying Light 2. Az aggodalmam, hogy még harmincvalahány órányi ritmikus vérgimnasztikát is be kell valahogy ékelnem a The Beast elé szerencsére teljesen alaptalan volt, mert ez a játék eredetileg az első epizód kiegészítőjének indult, és semmi köze sincs a másodikhoz. Valójában a játék az első Dying Light történései után, de még a Dying Light 2 előtt játszódik és Kyle Crane történetét meséli tovább, akit Harranban különböző élő - és nem annyira élő - lények csicskáztattak végig az apokalipszisen. Az ember azt gondolná, hogy a később megjelent kiegészítőben, a The Followingban Crane szomorú, vagy még szomorúbb véget ért, de abban a világban élünk, ahol még Downey Jr. is visszatér, ha épp bajban van egy franchise, szóval nincs miért aggódni.
Itt tudtok felzárkózni a történetből, ha esetleg csak most kapcsolódnátok be.
A The Beast tizenpár évvel a The Following - egyik - befejezése után játszódik, amikor is a jobb napokat is látott Crane évtizedes laborvizsgálatokat túlélve kiszabadul a rabságból és meglehetősen morcos. Az a helyzet, hogy vannak ennek a történetnek még nüanszai, de szerintem megegyezhetünk abban, hogy ha valaki a zombikalandok folytatásának a történetét, vagy az annak táptalajt szolgáltató áltudományos fejtegetését túlságosan komolyan tervezi venni, annak nem igazán való ez a zsáner. Álljunk ki a saját utunkból, barátaim.
Eleinte elég sokat ütötték a Techlandet azzal kapcsolatban, hogy a DLC-nek indult történetet végül egy teljes játékban mesélik el, és bár a lengyel fejlesztők igyekeztek ezt a The Beast hosszával és tartalmával indokolni, én egészen máshonnan közelítenék. Nagyon szubjektív, és könnyen lehet, hogy te például dollár/perc alapján számolod, hogy mennyire megérős egy játék, de számomra például már az is indokolta a teljes játékként való megjelenést, hogy mennyire más, mint amire épül. A urbánus zombikat végre háttérbe szorító Castor-erdőben tett első lépések és a fókuszáltabb, narratív szempontból lényegesen ügyesebben építkező történet egy teljesen más játék képét mutatják.
A Techlandnek már az első pár órában sikerült elérnie, hogy kíváncsi legyek. Kíváncsi, hogy a bosszúhadjáratra felfűzött, akcióhőssé avanzsált hibrid története hogyan alakul, kíváncsi, hogy milyen játékelemekkel töltik meg a park űrt és főleg kíváncsi, hogy milyen titkokat rejt a gyönyörűen megalkotott új terület.
Egyelőre ennyit tudok veletek megosztani, azonnal szólni fogunk, ha már olvashatjátok a teljes Dying Light: The Beast tesztünket. Addig is köszönjük szépen a türelmet.
