Glen Schofield, a Dead Space és a kicsit gyengébbre sikerült Callisto Protocol atyja a PC Gamernek adott interjúban elárulta, hogy bár alapvetően nem szeretne lincencelt IP-ken dolgozni, az Alienért szívesen tenne kivételt.
"Mondjuk úgy, hogy valaki odajön hozzám, és azt mondja, hogy »Odaadjuk neked az Alien-licencet«, már most meg tudnék mutatni neki vagy száz különböző alient, amit az elmúlt két évben Midjourney-ben készítettem, csak azért, mert imádom"
- mondta Schofield, majd hozzátette, hogy
"Szóval igen, imádnék egy Alien-játékot készíteni."
A veterán fejlesztő ugyanakkor elég egyértelműen jelezte, hogy lennének kikötései, például csak azzal feltétellel vállalna el egy ilyen projektet, ha teljes kreatív kontrollt kapna.
"Enélkül nem csinálnám. Ez nem is alku tárgya. Nem tudnék igazán jó játékot készíteni, hacsak nem az enyém, amibe teljes szívvel és lélekkel belemerülök. Csak így tudok 130%-ot adni."
- mondta, amivel valójában gondolatban szinte törölte is a projektet, hiszen az Alien franchise-t is pont olyan szorosan fogják, mint az összes többit, főleg most, hogy ekkora siker az Alien: Föld. Számomra szomorú, mert az űrhorror az egyik kedvenc műfajom és Schofield kezében elég jó helyen lenne az IP, mert ezen a fronton már alkotott maradandót.
Az Aliennek pedig aztán igazán jól jönne egy sikeres mainstream játék, mert ugyan a legutóbbi, nem VR-cím, az Aliens: Dark Descent kifejezetten jó volt, de az igazán korszakalkotó Alien: Isolation már több mint egy évtizede, hogy bemutatkozott.
Schofield a Dead Space után három Call of Duty epizódot is dirigált a Sledgehammer élén, legutóbb pedig a Callisto Protocollal próbálta újraértelmezni a horrort, ez viszont nem igazán sikerült neki. Nem tudom, hogy az iparág jelenlegi helyzetében bárki megkockáztatná, hogy Schofieldet szabadon engedi az Alien világában, pedig pont az ilyen kockázatos projektekből nőhetnek ki a legemlékezetesebb játékok.