Könyvet is írhatna akár arról Survios csapata, hogy hogyan fordította maga ellen az Alien-rajongókat három elhibázott döntéssel. Az első ballépés az volt, amikor VR-platformokra kezdte el gyúrni az Alien: Rogue Incursion című FPS-t, kizárva ezzel a potenciális vásárlók túlnyomó részét. A másodikat akkor követte el, amikor nem kommunikált arról előre, hogy a játék csak a sztori első felét tartalmazza, a Part One utótagot már csak a megjelenés után kezdte el használni a címben és a promóciós anyagokban.
A napokban aztán sor került a harmadik baklövésre is, amely nem más, mint hogy azoknak is újra meg kell vásárolniuk az Alien: Rogue Incursion - Part One: Evolved Editiont, akik már birtokolják a játék eredeti VR-verzióját. A hír a Wccftech megkeresésére érkezett válaszban vált hivatalossá, és bár szeptember 30-ig még változhat a kiadó álláspontja, jelen állás szerint külön SKU-ként kezelik a klasszikus képernyőn játszható verziót.
Legalább az ára világosan tükrözi, hogy nem teljes értékű játékot kapunk a pénzünkért, az alap kiadás 24,99 euróért lesz elérhető a Steamen, míg a deluxe csomag 10 euróval kerül majd többe. Tekintve, hogy a végigjátszáshoz mindössze 3-4 óra elegendő, talán még ennyi is sok érte, és bár nem szívesen rúgok bele a földön fekvőben, de azt kell mondanom, hogy a Comic-Conon bemutatott első gameplay alapján a síkképernyős változattól senki sem fog hátast dobni, aki látott már akár csak egy FPS-t is életében.
Mindenesetre a stúdió szerint már készül a háttérben a Part Two. Azt azonban nem tudni, hogy mikor érkezik, sem azt, hogy mely platformokat veszi célba, vagy hogy egyszerre érkezik-e a VR- és a síkképernyős verzió.