Hirdetés

Ezért volt nehéz dolga Jennifer Englishnek a Clair Obscur: Expedition 33 munkálatai során

|

Jennifer English elmesélte, milyen volt dolgozni az év egyik legjobb játékán.

Hirdetés

A Clair Obscur: Expedition 33 különleges világában minden szín mögött jelentés, minden ecsetvonás mögött titok lüktet, és talán semmi nem testesíti meg ezt jobban, mint Jennifer English kettős alakítása. A színésznő már bizonyított Elden Ringben és Baldur's Gate 3-ban is, de most saját bevallása szerint olyan feladat elé állították, amely még tapasztalt hangként is próbára tette: két olyan karaktert kellett életre keltenie, akik tulajdonképpen ugyanannak a léleknek más-más töredékei.

A játék egyik legnagyobb fordulata (és most masszív spoiler következik), hogy a bejárt világ nem is igazi, csak megfestett valóság, és benne több szereplő is mindössze egyfajta hasonmás, akiket egy külső világ valódi emberei ihlettek. English két figurája, Maelle és Alicia pontosan e kettősség manifesztációi. Mint elmondta, komoly kihívást jelentett úgy megformálni őket, hogy a játékos érezze a rokonságukat, mégis világos legyen, hogy két különböző személyiségről van szó. A Golden Joystick Awardson úgy fogalmazott,

"Nehéz volt, mert meg kellett találnom valaminek a finomságát, ami ugyanaz, de mégis más".

A stúdió hangutómunka-effektjei persze támogatták a munkát, de a valódi nehézséget az adta, hogy külön ritmust, más beszédtempót, eltérő érzelmi tónust találjon, miközben nem veszíthette el a közös pontot, amely a két alakot összeköti.

Hirdetés

English különösen hálásnak tűnt amiatt, hogy ilyen anyagot kapott, és büszkén beszélt arról, hogyan sikerült különválasztani két hangot, amelyek valójában egymás tükröződései. A feladat súlyát az is növelte, hogy a munkát remek csapattal osztotta meg, akiket ikonikusnak nevezett, és akikkel minden jelenet újfajta inspiráció volt.

A játék sikere közben a fejlesztő Sandfall Interactive kreatív igazgatója, Guillaume Broche is arról beszélt, hogy a vártnál jóval nagyobb figyelem ellenére nem akarják elveszíteni azt az alkotói fókuszt, amely Expedition 33-at ilyen egyedi hangulatúvá tette. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)