Hirdetés

Carmack beszél! Frankón!

|

Maga John Carmack, az id Software vezéregyénisége volt az, aki a CES 2007 kiállításon saját, szupertitkos projektjéről, illetve személyes véleményéről mesélt néhány aktuális téma kapcsán.

Hirdetés

Ismét leszögezte a programozó zseni srác, hogy amit most készítenek, semmilyen rokonságban nem áll az eddigi játékokkal (Doom, Quake, Wolfenstein), azonban sokkal több lesz majd, mint egy új FPS. A stílusjegyek keverednek, s valami olyasmit kapunk majd, amire nem is számítunk.

A megatexture technológiát emelte ki, mint olyan újítás, amiről már szabad beszélni. Ezt alkalmazzák már a Quake Warsban is, s a lényege az, hogy egy darab óriási textúra kerül kifeszítésre a pályákon, nem pedig egy kisebbet ismételnek és illesztenek egymásba újra meg újra. Ezt az új játékban állítólag már nem csak a terepen, hanem más tárgyakon is alkalmazni fogják, ami sokkal nagyobb részletességet, és nagyobb memóriaigényt jelent.

Szót ejtett arról is, mi a véleménye a többprocesszoros rendszerekről. Tekintve, hogy programozásilag sokkal egyszerűbb egy maggal dolgozni, a helyzet tovább súlyosbodik, ha négy, vagy nyolc magról beszélünk, hiszen ez az Intel és az AMD álma. Carmacknak már az Xbox 360 is jobban bejön, mint a PS3, pontosan azért, mert utóbbinál bonyolultabb a processzor működése.

Sokan a Valve riválisának tartják az id Software-t, ám Carmack nem így vélekedik. Szerinte a Steammel valóban nagyot alkotott a cég, de az epizodikus tartalmak nem jönnek be a közönségnek. Az tehát biztos, hogy az id a közeljövőben nem szándékozik átállni az epizódokra, s a Steamhez hasonló rendszert se akarnak beüzemelni. Véleménye szerint a Steam csak az olyan nagy játékfejlesztőknek jók, mint a Valve vagy az id Software - a kis csapatok, akiknek nincs pénze saját zsebből finanszírozni a fejlesztést, nem sokra mennek ezzel, ha nincs mögöttük egy kiadó, aki segítséget nyújt.

Még az idén várható, hogy konkrétumokat is megtudunk az új id-játékról - még jó, elvégre január van :)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)