Hirdetés

Call of Duty: WWII - máris nerfeltek a PC-s béta tapasztalatai alapján

|

A Call of Duty: WWII jelenleg is futó PC-s bétatesztjei egyetlen nap alatt olyan értékes tapasztalatokat hoztak a fejlesztőknek, hogy néhány fegyvert már át is dolgoztak.

Hirdetés

A játékfejlesztők ritkán jelentenek be olyan balanszjellegű változtatásokat, amiket egy bétateszt alapján eszközöltek, de a Sledgehammer ezekről is nyíltan beszél a Call of Duty: WWII kapcsán. A konzolos tesztkör után például egy killstreaket nerfeltek, a most futó PC-s próbalehetőség pedig néhány fegyverek erejét befolyásolta.

Hirdetés

A legnagyobb problémát talán a géppisztolyok jelentették, ugyanis ezek esetében nem csak csökkentették, mennyi sebzést okoznak másodpercenként, hanem még a távolságot is lecsökkentették, amin túl elkezd tovább csökkenni a sebzésük. A Call of Duty: WWII bétája alapján túl erősnek bizonyult az StG 44 is, ami ezentúl nagyobbat rúg, az M1A1, az 1911, ás a P-08 viszont nagyobb tűzgyorsaságot kapnak. Ezen kívül még néhány megoldásra váró és még a béta alatt javításra kerülő bugról is szót ejtett a csapat a Redditen, ezekről itt olvashattok.

Mit gondoltok a béta alapján, visszaszerezheti az utóbbi években elvesztett PC-s tábor egy részét a Call of Duty: WWII?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)