Hirdetés

Destiny - egyedi loot rendszerrel érkezik

|

A Halo készítőinek új játékában nem történhet meg az a tragikus esemény, hogy az orrunk elől kapkodják el a jó kis felszereléseket.

Hirdetés

Az első Destiny gameplay megtekintése után egyre jobban várjuk a Bungie új játékát, mely az MMOFPS műfajban kíván hódítani.

Pete Parsons, a Bungie munkatársa egy interjúban elmondta, hogy a Destiny-ben egy úgynevezett "private loot streams" rendszert fognak alkalmazni, melynek köszönhetően mindenki személyre szabott tárgyakhoz és fegyverekhez juthat. Magyarán amit egyénileg megszerzünk, más nem veheti fel, sőt, karakterosztályonként is más-más szabályok lesznek érvényesek.

Parsons ezen felül azt is elárulta, hogy a szintlépéseknek köszönhetően egyre jobb és erősebb fegyvereket, illetve páncélokat vihetünk majd magunkkal, azonban folyamatosan figyelnünk kell arra, hogy pontosan milyen fegyvereket választunk ki a küldetésekhez. A Bungie-nál rengetegen dolgoznak azon, hogy minden fegyver egyedi legyen, és igyekeznek minél érdekesebb karakter- és fegyverosztályokat megalkotni, amiért a játékosoknak mélyebben is megéri majd belemerülniük a Destiny világába. Nem is hangzik ez olyan rosszul, sok sikert kívánunk nekik!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)