Hirdetés

Bocsánatot kért az Activision, amiért a Korán véres lapjai is bekerültek a Call of Duty: Vanguardba

|

Sok muszlim nem nézte jó szemmel, hogy így bántak az iszlám szent iratával.

Hirdetés

Eddig nem aratott osztatatlan sikert a frissen megjelent Call of Duty: Vanguard, és nem is kellett sokat várni arra, hogy a játékosok kifogásolható dolgot találjanak a játékkal kapcsolatban.

Időközben még egy kisebb botrány kerekedett a Sledgehammer Games lövöldéje körül, ugyanis annak Zombies módjában, pontosabban a sztálingrádi pályán feltűnik a Korán néhány lapja, amiket nem épp a legjobb körülmények között prezentáltak a fejlesztők.

Hirdetés

A játékbeli lapok ugyanis a földön voltak szétszórva, némelyikre pedig tisztán kivehető vérfoltok is kerültek. Tekintettel arra, hogy a valódi Korán rengeteg muszlim számára szent és sérthetetlen, sokan kiakadtak a Vanguardban látottak miatt.

A jelenségre egy BKTO0R nevű Twitter-felhasználó hívta fel a figyelmet, és képeket is mellékelt. A bejegyzésnél megjelent a szivárogtatásairól ismert Tom Henderson is, aki elvileg az Activision és a Sledgehammer tudtára adta a kifogásolt dolgokat. Rövid időn belül megérkezett a válasz az Activision részéről, és megjelent a Call of Duty közel-keleti Twitter-oldalán egy poszt, amiben bocsánatot kértek a készítők. Közben el is távolították a problémásnak ítélt objektumokat a játékból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)