Az Assassin's Creed-sorozat már hosszú ideje kétféle, stílusában és felépítésében teljesen eltérő kiegészítővel, DLC-vel operál: vannak azok a bővítmények, amelyek a fő történetet folytatják és árnyalják, gyakorlatilag ezektől kapjuk meg az adott rész tényleges lezárását, valamint akadnak olyanok, amelyek teljesen elszállnak, amelyek fejlesztői a szó legjobb értelmében véve megőrülhetnek, és elvisznek minket mitológiai világokba, ahol zombifáraókkal és jégóriásokkal találkozhatunk. A Shadows első expanziója, a Claws of Awaji egyértelműen az előbbi kategóriába tartozik, vagyis a fő sztoriszálat szeretné továbbgörgetni. Ezúttal nincs semmiféle túlvilági kiruccanás vagy más szürreális fordulat, hanem szorosabb, feszesebb (oké, ha nem akarom ennyire szépen csavarni, akkor nyúlfarknyi) kaland vár a játékosokra, amely sok szempontból izgalmasabbá teszi a játékmenetet, de nem mutat fel elég újdonságot ahhoz, hogy igazán maradandó élményt nyújtson.
A történet a japán anyaföldről átemeli hőseinket Awaji szigetére, ám a narratíva most is jól (sőt unalomig) ismert Assassin's Creed-panelekből építkezik: közepesen érdekes mellékszereplők megismerése, titokzatos összeesküvők leleplezése és a Templomos Rend helyi vezetőinek módszeres felszámolása lesz a menetrend. Bár előkerül Naoe eltűnt anyjának sorsa és a templomosok befolyásának erősödése Japánban, a sztori nem ad kielégítő lezárást ezeknek a szálaknak, még a tényleges befejezés után is a levegőben lóg a legtöbb kérdés, így az egész történet meglehetősen súlytalan marad, valódi katarzisra felesleges számítani. Hiába is keressük a DLC-ben azt a fordulatot, ami miatt igazán érdemes lenne külön szánni neki egy fejezetet, ha fel akarjuk idézni a nagy AC lore-t, a játékok teljes történetfolyamát.
Dzsungeltúra
Ha valamire viszont, akkor a vizualitásra nem lehet panasz: Awaji szigete látványos, és bár nincs egetverő különbség az alapjátékban megismert és megszokott környezet, és az itteni flóra között, azt azért el kell ismerni, hogy a növényzet itt bujább, a dzsungel sűrűbb és fojtogatóbb. Kár, hogy épp a környezet esetében üt vissza nagyon a Shadows egyik markáns eleme, egészen pontosan az a megoldás, hogy leginkább csak az utak mentén érdemes közlekedni: mivel a Valhallával ellentétben itt messze nem tudunk mindenre, mindenhol felkapaszkodni, igazi kínszenvedés tud lenni, amíg átvágunk egy erdőn, főleg egy hegységen. A Claws of Awaji DLC-ben viszont láthatóan direkt fukarkodtak a gyorsutazási pontokkal (ezzel is mesterségesen kitolva a játékidőt), így elég sokat kell majd baktatni a susnyásban.
A játékmenet sok szempontból feszesebb, mint az alapjátékban. Az ellenfelek agresszívebbek és éberebbek, az utakon nindzsák leselkednek ránk csapdákkal, magukat civilnek álcázó kémek támadhatnak ránk, a városi őrök pedig pillanatok alatt ránk vetik magukat, ha gyanút fognak. Ez a folyamatos nyomás ügyesen illeszkedik a fő küldetésekhez: a nindzsák Nowaki, a sinobi szolgálatában állnak, a katonák Tomeji vaskézzel irányított seregét képviselik, mindeközben a régió rejtélyes kémmesterre is állandó fenyegetést jelent. Ha már Nowaki: hozzá kapcsolódik a DLC legkülönlegesebb, de sajnos egyben leginkább frusztráló bossharca, ami egy elég komoly Metal Gear Solid nyúlás. Értem, mi volt az elképzelés, és valóban egyedi lett ez az összecsapás, de sajnos szórakoztatónak cseppet sem mondható, és alaposan próbára teszi az ember idegszálait.
Üssed, üssed botocskám!
Naoe új fegyvere, a bo nevű harci bot igazi különlegesség: hosszú, messzire elérő támadásokkal és váltogatható harci állásokkal operál, így elsősorban egy az egy elleni küzdelmekben hatékony. Bár tömegoszlatásra kevésbé alkalmas, az egyedi harci stílus miatt érdemes kísérletezni vele, továbbá animációi is remekül festenek. Yasuke és Naoe egyaránt kapott néhány új képességet, de ezek ritkán bírják rá a játékost arra, hogy elhagyja a már jól bevált, korábban kitanult trükköket. Az új felszerelések és páncélok inkább a gyűjtögetőknek jelentenek kihívást, a többiek számára aligha indokolt sok időt áldozni rájuk.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
A mellékküldetések és extra tevékenységek továbbra is jelen vannak, de nagyon a háttérbe szorulnak, és semmi kreativitást sem kapartak elő a bödön mélyéről a megalkotásuk során. Ez különösen csalódást keltő, hiszen a Valhalla kiegészítői éppen abban voltak erősek, hogy mindig újfajta apró kalandokkal csalogatták a játékost. Awajiban inkább kötelező gyűjtögetésnek érződnek mindezek, semmint izgalmas mellékszálaknak. A pofátlanság csúcsa az a rész, amikor Tomeji kapitányait kell levadászni, akik szépen sorban, egymás után jelennek meg ugyanazokon a pontokon a szigeten, úgyhogy rohangálhatunk ezen lokációk között oda-vissza. Ez már megint a játékidő olcsó, mesterséges nyújtása, ami egy egyébként is rövid DLC esetében nagyon kellemetlen.
Összességében a Claws of Awaji ügyesen fokozza a feszültséget és kihívásokkal telibbé teszi a játékmenetet, de történetben és világépítésben nem sokat tesz hozzá az Assassin's Creed Shadows nagy egészéhez - holott épp ez lenne az, amit az ember elsősorban elvárna egy AC DLC-től. Akik szerették az alapjátékot, biztosan el fognak szórakozni a szigeten pár órácska erejéig, ám azok, akik egy valós, új dimenziót vagy komolyabb fordulatot vártak, csalódni fognak.
