Hirdetés

Nagy sikert aratott az Anno 1800, idén még több tartalmat kap

|

A hétvége során ingyenesen kipróbálhatjuk, hátha megjön a kedvünk az új szezonbérlethez.

Hirdetés

Az Anno 1800 az iparosodás korába kalauzolt el minket, a Blue Byte csapata pedig meglehetősen remek munkát végzett, hiszen ahogy azt tesztünkben is írtuk, az egyik legszórakoztatóbb városépítős játék lett a piacon. Az érdeklődők korábban már belekóstolhattak a játékmenetbe, most pedig a Ubisoft elérkezettnek látta az időt, hogy ismét éljen ezzel a lehetőséggel. 

Hirdetés

Március 12. és 15. kötött játszhatunk majd az Anno 1800-zal bármiféle költség nélkül, az ingyenes időszakot pedig jó okkal időzítette mostanra a kiadó. Bejelentette ugyanis, hogy a Blue Byte folytatni fogja a megjelenés utáni tartalmak készítését, vagyis a játékosok bezsebelhetnek egy második szezonbérletet is. A legelső ebben foglalt DLC a március 24-én érkező Seat of Power lesz, amely lehetővé teszi majd, hogy építsünk egy nagyszerű palotát, ami különféle passzív bónuszokat és rendeleteket hoz magával. Nyáron jön a Bright Harvest, amelyben az ipari forradalom technológiai fejlődését kamatoztathatjuk a mezőkön, azaz fejlettebb gazdaságokat hozhatunk létre. Ezeket követi a Season 2 Pass legfontosabb tartalma, a Land of Lions, amiben egy afrikai ihletésű új kontinenst és egy új történetet ismerhetünk meg. Íme mindez mozgásban: 

Minden DLC mellé érkezni fog egy ingyenes frissítés is, a 6.3-as update például egy díszítéssel emlékezik meg a játék által elért mérföldkőről: egyrészt több mint 1 millió játékost sikerült elérniük, másrészt az Anno 1800 lett a széria legjövedelmezőbb darabja. 

Az Anno 1800 - Season 2 Pass már beszerezhető Uplay-en és az Epic Games Store-on keresztül is, hamarosan pedig a Steamre is felkerül. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)